Kecskeméten rendezték idén az ökölvívó országos bajnokságot, ahol sokan a Harcsa família tarolását várták, de a családi szálat végül nem ők, hanem Gálos Viktor és Roland képviselte, előbbi az 56, utóbbi a 60 kg aranyérmét szerezte meg nagy csatában.
Már akkor is feltűnt, hogy edző-édesapjuk, Gálos Tamás milyen visszafogottan ünnepelte 19 éves ikerfiai számára nyilvánvalóan korszakos sikerét, ám beszélgetésünk derekán elárulta: „Nem akartam, hogy lássanak elérzékenyülni, kimentem a vécébe sírni.”
Ritkán hallani hasonló, keménységbe oltott őszinte érzelmi vallomást, de valahogy számítottam rá. A Duna menti ködben Baja felé autózva kalandozó gondolataim a szintén ökölvívó Klicsko fivérekig, illetve a síző Kostelic testvérekig jutottak, s mint kiderült, a havas horvát klasszisokhoz hasonlóan Gálosékkal is előfordult, hogy évekkel ezelőtt, saját kitűzött céljuk felé haladva az autóban aludtak, vagy épp a csomagtartóból ettek. Az elhivatottságot eredendően az édesapa képviseli, aki így mesélt a kezdetekről: „Fiatalon bokszoltam Kiskunfélegyházán, utána hobbiból folytattam, szerettem volna, ha a fiaim is ezt csinálják. Hét-nyolc évesen kezdték az ikrek, emlékszem, otthon ütögettünk az ágyon ülve, citromhéjat tettem a szájukba fogvédőnek.” Szülővárosukban jó ideje nem működött boksz szakosztály, így Gálosék Kiskunfélegyházán kezdtek, a Felsővárosi SE Baja 2008-ban alakult meg. S hogy miért Felsőváros? „Felvég, Alvég, Oncsa-telep, ezek Baja részei, mi Felsővárosban lakunk, ahonnan annak idején rengeteg jó ökölvívó került ki.”
Az eredeti szakmájára nézve hentes Gálos Tamás folyamatosan képezte magát, sportoktatói, edzői oklevelet szerzett, s most már a nemzetközi szövetség (AIBA) egycsillagos tréneri papírjával is rendelkezik. Ahogy mesél az iskolai tornateremből kialakított takaros bokszcsarnokban, szinte mi is a vállunkon érezzük a nehézségeket, amiket évekig a hátán cipelt. „A semmiből teremtettünk valamit, néha ellenszélben, erre áldoztam az életem, bele is betegedtem. Szerencsére a hazai bokszszövetség, a Mogyi Kft. és Baja segít. Korábban más állapotok uralkodtak, amikor például télen nem volt vizünk itt a teremben, húsosládákat szereztem, abban gyűjtöttük össze a hólét, hogy tudjunk mosakodni ”
Miközben édesapjuk beszél, fiai szerényen hallgatnak, néha bólogatnak, mosolyognak. Megkérdezem tőlük, hogy egymással bokszoltak-e már valaha, s kiderül, hogy a Klicsko fivérekkel együtt vallják, testvérként nem emelnek kezet a másikra. Pontosabban egyszer, egy diákolimpiai döntőben összehozta őket a sors, de némi „árnyékolást” követően Roland feladta a meccset, mert neki már volt ilyen címe, s Viktor megtámogatta 500 forinttal Utóbbi beceneve nem hiába Vigyori, mindig vidám, s melegszívű, annak idején, amikor apja hobbibunyósként valakit leütött az edzésen, mondta neki: „Kérjél tőle bocsánatot!” Azóta persze már ő is odacsap, idén a magyar bunyósok között ő szerezte a legtöbb nemzetközi érmet a felnőtteknél. „Az EU-bajnoki bronzra vagyok a legbüszkébb” – árulta el. Roland meg az ifjúsági Eb-aranyra, még tavalyról, neki aztán kézműtét miatt hónapokat kellett kihagynia. Mindkettejük célja szerepelni legalább két olimpián, de mindenben azért nem értenek egyet, hiszen egyikük Pacquiaót, másikuk Mayweathert tartja a körvonalazódó profi csúcstalálkozó esélyesének.
Januárban Kubába mennek edzőtáborba a felnőttválogatottal, apjuk itthon marad, s vívja tovább a maga csatáját: „A spártai harcosok jelmondatát valljuk: tisztesség, alázat, becsület. S azt sem tagadom, nálunk első az ökölvívás, második a család, volt, hogy a karácsonyi pénzből vettem el, hogy kifizessük a terem gázszámláját.” S hogy ehhez mit szól a feleség, s édesanya? „Betyár az, keményebb, mint mi.”
No, ezt az egyet nehezen hiszem.
