Hivatalosan kedden jelentette be a Német Kajak-Kenu (DKV) szövetség elnöke, Thomas Konietzko, hogy Duisburg is megpályázza a 2019-es kvalifikációs világbajnokságot. „Nagyon erős a mezőny, hiszen 2019-ben világbajnokságot rendezne Magyarország és Oroszország is” – idézte Thomas Konietzkot a DKV honlapja.
Duisburgban eddig öt alkalommal volt gyorsasági világbajnokság, az utolsó nem egészen két éve. A német szövetség elnöke ennek ellenére lát esélyt arra, hogy 2019-ben is befutó lehet pályázatuk.
„Mellettünk szólhat, hogy Duisburgban mindig kiváló a szervezés, egy olimpiai kvalifikációs világbajnokságon pedig nagyon fontos, hogy reális körülmények között legyenek a versenyek lebonyolítva – tette hozzá a DKV elnöke, aki elárulta azt is, hogy a rendezvény arcának felkérték a négyszeres olimpiai bajnok kajakost, Katrin Wagner-Augustint.
A 2011-es magyarországi világbajnokságot a nemzetközi mezőny és az ICF is minden idők legjobb kajak-kenu regattájaként tartja számon. Négy éve a döntők három napja alatt több mint 50 ezer szurkoló fordult meg a szegedi Maty-éren, a verseny televíziós közvetítésének színvonala pedig azóta is etalonnak számít.
„A 2006-os és a 2011-es szegedi vb számunkra nagyon jó referencia. Már most megvannak a megfelelő garanciáink arra, hogy 2019-ben is jó hangulatú világbajnokságot rendezhessünk itthon. A kormány már tárgyalt arról, hogy támogatná a magyarországi szervezést, és a napokban jártunk Baráth Etelével (a magyar szövetség elnöke – a szerk.) az MTVA vezérigazgatójánál, Szabó László Zsoltnál is, aki biztosított minket arról, hogy a televíziós közvetítés lebonyolításában a közmédia 2019-ben is partnerünk lesz, ha újra lehetőséget kapunk egy kvalifikációs világbajnokság megszervezésére. Minden elkövetünk azért, hogy egy jó pályázattal helyt álljunk az erős mezőnyben” – mondta Schmidt Gábor, a négy évvel ezelőtti vb szervezőbizottságának vezetője, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára.
A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség igazgatótanácsa márciusban a marokkói Marrákesben ülésezik, és ott dönt arról, hogy melyik ország rendezheti meg az olimpiai kvalifikációs gyorsasági világbajnokságot 2019-ben.