Az ötödikként rangsorolt magyar teniszező nagy csatát vívott 14. helyen kiemelt riválisával, bár az első szettben úgy tűnt, nem lesz gondja, mert ezt a játékrészt simán nyerte.
A folytatásban aztán Swan nagy küzdelemre késztette Gálfit, aki a rövidítésben elbukta a második játszmát.
A döntőbe jutásért vívott szettben Swan előbb elhúzott 4:1-re, majd Gálfi egyenlített, sőt vezetett, de 5:4-nél meccslabdát rontott, riválisa pedig a lélektani előnyt is kihasználva a maga javára fordította a mérkőzést.
A találkozó 2 óra 36 percig tartott.
Eredmény:
junior női egyes, elődöntő:
Katie Swan (brit, 14.)–Gálfi Dalma (5.) 0:6, 7:6 (7–5), 7:5
Az amerikai Bethanie Mattek-Sands és a cseh Lucie Safarova nyerte az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyét, mivel a pénteki döntőben két játszmában legyőzték a Csan Jung-jan, Cseng Csie tajvani, kínai duót.
A mérkőzés 1 óra 46 percig tartott, a két szett közül a második hozott nagyobb csatát, itt Safarováék a rövidítésben bizonyultak jobbnak.
A Mattek-Sands, Safarova kettős – amely most először játszott egymás oldalán – a második fordulóban a Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar, francia párost búcsúztatta.
Eredmény, női páros, döntő:
Mattek-Sands, Safarova (amerikai, cseh)–Csan, Cseng (tajvani, kínai, 14.) 6:4, 7:6 (7–5)