Ázsiai együttes vb-n nemhogy fináléban, még elődöntőben sem szerepelt eddig, a vb-k 1938 óta íródó történetében a finálé mostanáig európai hitbizomány volt. Ám a nemzetközi alakulatot és Valero Rivera személyében két éve vb-aranyérmes trénert összevásárolt katariak sporttörténelmet írtak. Csoportjukból másodikként léptek tovább az egyenes kieséses szakaszba, ahonnan monoton kétgólos sikerekkel haladtak tovább.
A nyolcaddöntőben 29-27-re az osztrákokat, a negyeddöntőben 26-24-re a németeket győzték le, utóbbi alkalommal a játékvezetők működése a vesztesnél már nem kis felzúdulást okozott. Pénteken, az első elődöntőben pedig a lengyelek panaszkodhattak arra, hogy a hajrában „megfogták” őket a bírók. Igaz, magukat is okolhatták, mert vétkes könnyelműséggel elengedték az ázsiaiakat, aztán már hiába futottak az eredmény után, 31-29-re Katar diadalmaskodott, és jutott be a vb-döntőbe.
Az elődöntő másik ágán, este az előző két vb aranyérmese találkozott. A franciák valamivel esélyesebbnek tűntek a címvédő spanyoloknál, és igazolták is e vélekedést. Feszültségtől, párharcoktól, kézitusáktól és színészkedésektől is terhelt meccsen, tulajdonképpen végig vezetve, 26-22-re felülkerekedtek.
Vasárnap így az első helyért Franciaország–Katar, a bronzéremért Lengyelország–Spanyolország összecsapás zajlik majd. Az 5. helyért a horvátok a legutóbbi vb-n és kontinensviadalon ezüstérmes dánokkal találkoznak.
A vb-győztes kijut a 2016-os riói olimpiára, a második, harmadik és negyedik helyezett olimpiai selejtezőt rendezhet, amelyen részt vehet a mostani torna ötödik, hatodik és hetedik helyezettje is, feltéve, hogy előzőleg nem szerez majd olimpiai kvótát a jövő januári Eb-n, illetve Katar esetében az idén októberben esedékes ázsiai kvalifikációs tornán.