Amikor novemberben, a szezon elején érdeklődtünk a magyar alpesisízés legjobbjánál friss céljairól, így válaszolt: „Februárban Amerikában lesz a világbajnokság, ez az idény fő versenye, ahol az első hatba szeretnék bekerülni, a világkupa-viadalokon pedig minél többször az első tízbe. A dobogó sincs kizárva, hiszen tavaly például sikerült megcsípnem egy ötödik helyet.” Nos, valóban nincs kizárva, sőt, hiszen azóta Miklós Edit – decemberi kézsérülését és kisebb műtétét kiheverve – a St. Moritz-i vk-viadalon lesiklásban felszáguldott a dobogóra. Ezzel a bronzéremmel a tavalyi szocsi olimpiai hetedik hely után újból sporttörténelmet írt, mondani sem kell, az esetleges vb-medál hasonló vagy még nagyobb tettnek minősülne.
Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke így fogalmazott a 26 éves kiválóság esélyeiről a világbajnokság előtt: „Legjobb számában a tízbe kerülés az alapcél, ő maga a hatba jutást szeretné elérni, az álom pedig a dobogó bármelyik foka.” A magyar színeket 2011 januárja óta képviselő Miklóst szuper-óriásműlesiklásban – erre már ma magyar idő szerint este héttől (tévé: Eurosport) sor kerül – az első 15-be, óriás-műlesiklásban pedig az első 30-ba várja a sportági vezetés. S már egy elsőséget mindenképp megszerzett honfitársunk, hiszen a hétfői lesiklóedzésre ő kapta az 1-es sorszámot.
Rajta kívül még tizennégy magyar versenyző szerepel a Sziklás-hegység lejtőin: Berecz Anna, Berecz Réka, Csima Réka, Csima Laura, Eigler Patrícia és Maróthy Mónika, illetve Farkas Norbert, Kékesi Márton, Szepesi Bertold, Szőllős Benjamin, Szőllős Barnabás, Nagy Bence, Benedek Patrik és a horvát származású, honosított Samsal Dalibor. Utóbbi beférhet az első húszba a férfi szlalomosok között, ha ésszerűen kockáztatva végigmegy a pályán.
Ami a vb szűk elitjét illeti, a férfiaknál a műlesiklás osztrák címvédője, Marcel Hirscher, valamint a lesiklóspecialista norvég Kjetil Jansrud mellett a magyar származású, de amerikai születésű Ted Ligety lehet a legsikeresebb. Utóbbi mellett a nagy kedvenc Bode Miller is tagja a hazai válogatottnak, ám a műtéten átesett 37 éves klasszis részvétele egyelőre kérdéses, a mostani szezonban egyetlen viadalon sem tudott még rajthoz állni.
A nőknél a hazaiak közül a lesiklásban és szuper-óriásműlesiklásban 2009-ben világbajnok Lindsey Vonn, műlesiklásban pedig a címvédő és olimpiai bajnok Mikaela Shiffrin indul jó eséllyel harcba, előbbi minden idők legsikeresebb női versenyzője lett januárban, hatvannegyedik világkupa-versenyét megnyerve. Az összetett pontversenyben élen álló szlovén Tina Maze, valamint az előző idényben győztes, szuper-óriásműlesiklásban olimpiai bajnok osztrák Anna Fenninger szintén ott lehet a spiccen.
No meg reményeink szerint Miklós Editnek is szerencsét hoz a Hód-patak- (Beaver Creek-) parti világesemény.