A női kézilabda KEK-ben az FTC a német Blomberg-Lippe együttesével, míg az EHF-kupában az Érd a dán Esbjerg csapatával csap össze a negyeddöntőben. Az Esbjerg „fő nevezetessége”, hogy tavaly infarktusos végjátékban ejtette ki 51-51-es összesítéssel a Fehérvár KC-t az EHF-kupa elődöntőjében, az Érd tehát most ezért is bosszút állhat. A negyeddöntő első mérkőzésen a Ferencváros – amely 2011-ben és 2012-ben megnyerte a KEK-et – és az Érd is hazai pályán játszik majd március 7-én vagy 8-án, a visszavágókat egy héttel később vívják.
Az FTC továbbjutása esetén a lengyel Lublin és a dán Midtjylland párharcának győztesével találkozik az elődöntőben, a papírforma alapján a skandinávokkal. Tehát azzal a csapattal, amely 2013 őszén, a Bajnokok Ligájában „kisiklatta” a Fradi reményeit, úgyhogy lenne mit törleszteni.
Az Érd, ha továbblép, a négy között biztosan orosz vetélytársba akad bele, a Rosztov Don–Asztrahanocska-csata túlélőjébe. A rosztoviak az előző körben bántóan simán, kettős győzelemmel búcsúztatták a Dunaújvárost, de ezen még korai sopánkodni. Egyelőre mindenkinek a soros feladatát kellene megoldania.
A párosítások a KEK-negyeddöntőben:
FTC-Rail Cargo Hungaria – Blomberg-Lippe (német)
Zvezda Zvenyigorod (orosz) – Fleury Loiret (francia)
MKS Lublin (lengyel) – Midtjylland (dán)
Byasen Trondheim (norvég) – Hypo NÖ (osztrák)
Az elődöntő párosítása:
FTC-Rail Cargo Hungaria/Blomberg-Lippe (német) – MKS Lublin (lengyel)/Midtjylland (dán)
Byasen Trondheim (norvég)/Hypo NÖ (osztrák) – Zvezda Zvenyigorod (orosz)/ Fleury Loiret (francia)
Az EHF-kupa-negyeddöntőben:
ÉRD – Esbjerg (dán)
Buxtehude (német) – Belediye (török)
Tvis Holstebro (dán) – Issy Paris (francia)
Rosztov Don (orosz) – Asztrahanocska (orosz)
Az elődöntő párosítása:
ÉRD/Esbjerg (dán) – Rosztov Don (orosz)/Asztrahanocska (orosz)
Buxtehude (német)/Belediye (török) – Tvis Holstebro (dán)–Issy Paris (francia)