A két szaloniki csapat közti rivalizálás nem új keletű, és nem csak a futballpályán zajlik, így szombaton is megtelt a csarnok, amikor is a PAOK az Arist fogadta a görög kosárlabda-bajnokság 15. fordulójában. A kiemelt rangadókra Görögországban már nem engednek be vendégszurkolókat, így csak a PAOK fanatikusai láthatták élőben, ahogy a kiváló hangulatban megrendezett találkozón a hazai fekete-fehérek meglepetésre 77–78-as vereséget szenvednek a városi riválistól.
A hazai szurkolók ezúttal is kitettek magukért a csarnokban, görögtüzeket gyújtottak és hatalmas hangerővel biztatták kedvenceiket, bár a győzelembe nem tudták belehajszolni a PAOK kosarasait.
A balkáni kosárlabda-rangadók hangulata egyedülálló, ám a fanatikusok sokszor nem elégednek meg kedvenceik biztatásával, néha a verbális küzdelmet felváltja a fizikai erőszak is, ezért is kezelik rendőri szempontból kiemelt eseményként – általában zárt kapusként – az ilyen mérkőzéseket. Azonban amíg a lelátón csak a szurkolással vannak elfoglalva, addig hihetetlen támogatást adnak csapatuk játékosainak.