Talán soha nem játszott olyan tökéletes, ihletett mérkőzést az ETO, mint négy éve, a 2011. februári BL-középdöntőben, amikor a tökéletesség határát súroló védekezéssel 17-7-es félidő után 25-16-ra tarolt Larvikban. A rivális aztán Győrben 24-18-cal törlesztett, majd a szezon végén a trófeát is megszerezte, a döntőben a spanyol Itxakót – Ambros Martín akkori csapatát – verve. Idén remélhetőleg fordított a helyzet, az első fázis legalábbis megvolt: az immár tizenkettes BL-főtábla négy héttel ezelőtti rajtján a Larvik az új Audi Arénában 26-25-tel törte meg Kovacsicsék huszonkettes veretlenségi sorozatát, a szombati összecsapás előtt tehát mindenkit több okból is fűthet a visszavágás vágya. A tét a presztízs mellett a csoportelsőség is, bár Ambros Martín vezetőedző a rá jellemző, visszafogott derűvel jelentette ki: „Nem azért szeretnénk nyerni Larvikban, mert így könnyebb ellenfelet kaphatunk a negyeddöntőben, hanem azért, mert mindig győzni akarunk, és mindenki ellen képesek is vagyunk rá.”
Azért persze az elsőség sem fizetne rosszul, mert azt jelentené, hogy a kieséses rendszerű negyeddöntőben a másik hatos negyedik helyezettjével találkozna az ETO. De haladjunk lépésenként, idézzük Szepesi Ivett balszélsőt, aki klubja honlapján így elemezte a teendőket: „Nagyon kell koncentrálnunk a védekezésre, most is ezen lesz a hangsúly. Nem szabad esélyt adni a Larviknak a gyors lerohanásokra, mert ebből sajnos akadt pár a győri meccsen. Hatalmas a motiváció bennünk, hogy megmutassuk, igenis le tudjuk győzni a Larvikot. Ehhez mindenkinek 120 százalékig oda kell tennie magát, ha végig képesek vagyunk koncentrálni, akkor meglesz a győzelem.”
Ezt illetően Ambros Martínnak sincsenek kétségei: „A szokásos taktikai felkészítésen túl ezen a héten elsősorban arra koncentráltunk, hogy mentálisan ráhangolódjunk a norvégiai meccsre. Tisztán megfogalmazott cél van előttünk: le kell győzni a Larvikot abban a tudatban is, hogy az egyetlen csapat a két csoportban, amelynek hibátlan a mérlege. Ehhez tökéletes játékot kell nyújtanunk, a meccs minden percében, támadásban és védekezésben egyaránt. Mi is elképesztő teljesítményt tettünk le az asztalra eddig is, a rengeteg nehézség ellenére megmutattuk, hogy ugyanolyan szinten vagyunk, mint a Larvik. Csak rajtunk múlik a győzelem, ha nem adunk ajándék labdákat, esélyt nekik, akkor meg fogjuk verni őket.”
Ha így lesz, és egy gólnál nagyobb különbséggel, akkor a hátralévő két fordulóban már nem szabad pontot veszíteni, és garantálva van az elsőség. A várandós Katrine Lunde és Görbicz Anita, valamint a tartósan sérült Eduarda Amorim, azaz három világklasszis nélkül ez közel akkora bravúr lenne, mint az elmúlt két esztendőben besöpört két BL-serleg – de azok is ott pompáznak a vitrinben.
A BL-középdöntő 2. csoportjának hétvégi programja:
Larvik–Győr szombat 18.30
Nagybánya–Sävehof vasárnap 16.30
Metz–Viborg vasárnap 16.50
Az állás: 1. Larvik 14 pont, 2. Győr 12, 3. Viborg 5, 4. Metz 4 (178-181), 5. Nagybánya 4 (173-195), 6. Sävehof 3