„Jól bírom a terheket eddig, de ezzel az egész csapat így van szerencsére. Löke, Müller és Sen is nagyot játszik, de az egész mozgatórugója, akinek az eredmények köszönhetőek – ő egyértelműen Ambros Martín edző. Számomra pedig hatalmas fejlődési lehetőség majdnem 60 perceket a pályán lenni, szeretek szélen is, irányítóként is játszani, néha átlövőként is kapok szerepet. A legközelebb a szívemhez az irányító posztja áll egyébként. A válogatottban az Eb-n előre megbeszéltük, hogy szélsőként számítanak rám, de néha úgy éreztem, középen többet tudnék segíteni, kint oldalt túlságosan kiszolgáltatott voltam” – mondta a műsorban a válogatott Kovacsics.
Hozzátette: „Nem edzünk másként a hiányzók miatt, ugyanúgy a védekezésre fektetjük a fő hangsúlyt, miközben a taktikát persze a most játszókra szabja az edzőnk. Ha a hétvégén nyerünk a BL-ben a Metz ellen, utána beleférne némi pontvesztés ugyan, ám még nem tettünk le a csoport megnyeréséről a Larvik elleni vereség ellenére sem. A Final Four elérése kötelező, erre rajtunk kívül a Podgorica, a Larvik és a Szkopje a legesélyesebb. A döntőben pedig bármi lehet majd. A BL a fő cél, ez élvez elsőbbséget, viszont szeretnénk megnyerni a bajnokságot és a Magyar Kupát is.
„Szerkezetben nekem a hiányzók közül talán Amorim és Görbicz hiányzik legjobban. Ugyanakkor nagyon jó érzés a csapat számára, hogy Görbe még mindig lejár közénk edzeni ennyi idős terhesen is, észre sem vesszük rajta; hazai meccseinknél félidőben is segít, tanácsokat ad az öltözőben is” – jelezte a játékos, saját jövőjére is kitérve: „Hogy velem mi lesz, ha visszatérnek a hiányzók? Sokat szeretnék akkor is játszani, van még egy év a szerződésemből, kevesen tudnának rávenni, hogy valaha máshol játsszak, mint a Győrben. Most jól megy, sok lehetőséget kapok, örülnék neki, ha mindig itt maradhatnék, bár még igen fiatal vagyok.”