Hírt adtunk róla, Magyarországon eddig sosem látott rangú nehézsúlyú hivatásos ökölvívó-mérkőzésre került volna sor a kubai olimpiai és háromszoros amatőr világbajnok, profiként vb-kihívó Odlanier Solis és a két vb-címderbit vívott amerikai Tony Thompson között a WBC tengerentúli regionális övéért, valamint a szervezet trónján ülő Deontay Wilder kihívásának jogáért. Már az időpont (február 27.) és a helyszín (Millenáris Park) is nyilvánosságra került, amikor az eseményt a magyar szervező, a Ferobox Event lemondta, miután partnere, az Arena Box-Promotion nem teljesítette a szerződésben leírtakat.
Információink szerint főképp a WBC borsos jogdíja miatt euróban százezres nagyságrendű tételt nem fizetett ki Solis menedzsere, Ahmet Öner, pontosabban csak egy részletet fizetett ki. Rácz Félix, a magyarországi szervező forró drótos kapcsolatban volt az élő adást tervező Sport Televízióval, amely – miután kiderült, hogy nem állja a cechet a török promóter – így megúszta, hogy több millió forintért közvetítő kocsit kelljen bérelnie.
Rácz nyilván kétszer is meggondolja, hogy mikor üzletel újra a németországi Bocholtban született, 43 éves Önerrel, aki jól ismert figurája a profi boksznak. 1997 novemberétől 2002 februárjáig tartó versenyzői pályafutása enyhén szólva feledhető, mérlege 16-5-2, nagyközép- és félnehézsúlyban volt egy-egy meccs erejéig német nemzetközi bajnok, s kikapott például az amatőrként olimpiai bronzérmes magyar veterántól, Béres Zoltántól.
Visszavonulása után menedzserként maradt a ring mellett, 2006 júniusában megalapítva saját istállóját, az Arenát. Ide csábította az amatőröktől a profik közé „menekült” kubai klasszisok garmadáját, szerződést kötött a Premiere tévétársasággal, valamint több nagyobb, főként török céggel, megpróbálta megszerezni apósát, a nemrég elhunyt német edzőpápát, Fritz Sduneket is, sikertelenül. Agresszív terjeszkedése ellenérzést szült a versenytársakban, talán nem véletlenül verték meg a biztonsági emberek egy 2007-es universumos gálán, 2009-ben pedig rálőttek Hamburgban
Az évek során többször is bebizonyosodott, hogy a fizetési fegyelem a gyengéje a rendőrök által többször „vegzált" Önernek, védencei elhagyták, az Arena a csőd közelébe került, majd elvesztette német licencét. A promóter immár Törökországból mozgatja a szálakat, ha tudja, de már csak egy épkézláb bokszolója maradt, a tehetségéről és lustaságáról ismert Odlanier Solis. Akit a jelek szerint bunyóztatni sem igazán képes.