A 84 éves Ecclestone azután nyilatkozott a témában, hogy egy német lap rá hivatkozva közölte, nem lesz az idén Németországban verseny. Az üzletember erre reagálva a Reuters hírügynökségnek kijelentette, valóban nem lát rá sok esélyt jelenleg, ám gyorsan leszögezte, van még idő és dolgoznak azon, hogy megmentsék a futamot.
A németországi futamnak 2008 óta felváltva adott otthont a Hockenheimring és a Nürburgring, a megállapodás értelmében az idén utóbbinak kellett volna vendégül látnia az F1-es mezőnyt július 19-én, egy héttel a magyar nagydíj előtt, ám az már január közepén kiderült, hogy a Nürburgringen biztosan nem lesz futam.
A németországi helyszínekkel az alacsony nézőszám jelenti a legnagyobb problémát: a tavalyi hockenheimi futamon 52 ezren, egy évvel korábban a Nürburgringen pedig mindössze 45 ezer néző volt kint a versenyen.