Donovan Ferreti, a jegyértékesítésért felelős igazgató a játékok honlapjának elmondta: egyebek között a maratonfutásnál, a gyaloglásnál, a hegyikerékpárnál és a hosszútávúszásnál lesznek olyan lelátói részek, amelyekre akár 40 realért lehet majd belépőt kapni. Az országúti kerékpár mezőnyversenyében és időfutamában, valamint triatlonban, súlyemelésben, birkózásban, vitorlázásban, gyeplabdában és ugróasztalban a bajnokavatást már 70 realért testközelből lehet követni. A golf utolsó szakaszára, továbbá az evezés, az íjászat, a vívás és a gyorsasági kajak-kenu számainak döntőjére a legolcsóbb jegy 100 real lesz.
Vannak persze kiemelt finálék: a 100 méteres síkfutás, a férfikosárlabda, a terem- és strandröplabda döntőjére például 350 real a legolcsóbb jegy, de egy-egy jobb belépőért 1200-at is elkérnek. A férfi-labdarúgótorna fináléjára 380 és 900 real közötti összegért lehet bejutni. A megnyitóra 4600 real, a záróünnepségre 3000 a legdrágább és 200 real a legolcsóbb jegy.
Összesen 7,5 millió belépőt adnak ki az olimpiára, ennek több mint a fele, 3,8 millió 100 realnál olcsóbb lesz. A szervezők ezzel szeretnék lehetővé tenni, hogy a játékok elérhetőek legyenek a brazil lakosság számára is.
A szurkolók novembertől regisztrálhattak jegyekért, eddig több mint 174 ezren tették meg. Az értékesítés első szakasza március és május között, a második kör pedig júniusban lesz. Egy érdeklődő több sportágat is bejelölhetett, és a röplabdára – amely a labdarúgás után a második legnépszerűbb Brazíliában – érkezett a legtöbb igény (27 százalék). Amint az a játékok honlapján olvasható, a második a sorban a labdarúgás (21,9 százalék), a harmadik az úszás (21), melyet az atlétika (20,6) és a torna (20,4) követ.