Korábban főképp nagyszájúsága, kivagyisága miatti botrányai kapcsán került reflektorfénybe Tyson Fury, például amikor tankokkal pózolt, vagy amikor leragasztotta a száját egy sajtótájékoztatón. Ám azért november végén megnyerte a brit nehézsúlyú derbit Derek Chisora ellenében, és legutóbb sem vallott szégyent.
Múlt hétvégén a romániai Galati városában Cristian Ciocanként született, de németként Christian Hammer (azaz Kalapács) néven bunyózó vetélytársával találkozott a londoni O2 Arenában. A 26 éves angol óriás simán megvédte a WBO világszövetségnél őrzött nemzetközi bajnoki övét, miután az ötödik menetben padlóra küldte Hammert, aki a 8. hárompercet követően már nem jött ki a ringsarokból, megunva módszeres verést.
A román–német versenyző mérlege 17-4-re romlott, Fury pedig címe mellett veretlenségét (24-0) is megőrizte. Sőt még ennél is többre juthat, hiszen a WBO vonalán megerősítette, hogy ő lesz a királykategóriát uraló Volodimir Klicsko következő kötelező kihívója. Erre a derbire a várakozások szerint valamikor ősszel kerül sor, addig a „fehér Tyson” – akinek a stílusa egyébként a testméretek és alkat különbözősége miatt más, mint az igazi Mike Tysoné – vélhetőleg már nem lép ringbe. Klicsko viszont igen. április 25-én New Yorkban a veretlen (19-0) amerikai Bryant Jennings ellen.
Még mielőtt valaki azt hinné, hogy Fury kibújt önmagából és visszafogott, szerény sportolóvá vált, érdemes megnézni két amatőr felvételt a Hammer elleni derbiről. Az elsőn bevonul Elvis Presley egyik örökbecsű dallamára:
Majd győzelme után a ringben minden elfogódottság nélkül elénekli az amerikai rocklegenda Walking in Memphis című slágerét: