A 200 pillangó kazanyi bajnoka , Cseh László a 100 méteres pillangó pénteki középdöntőjében országos csúcsot úszott, majd kijelentette: „Beugrottam, úsztam 100 pillangón annyira nem lehet taktikázni, ennek ellenére a második ötvenet kicsit jobban megnyomtam. Mindenképpen biztató az időeredményem”. Utóbbi felkeltette a világ legjobb úszójának, Michael Phelpsnek a figyelmét is. Cseh nagy ellenfele azt mondta: „A jövő év nagyon nagy móka lesz”.
A szám döntőjében Cseh László harmadikként fordult, kettő tizeddel volt lemaradva, majd begyújtotta a rakétákat, Le Closszal csatázott, végül nem sikerült legyőzni. A magyar versenyző ezüstérmet szerzett 100 pillangón, ideje 50,87 lett, ami azt jelenti, hogy megdöntötte saját, pénteken úszott országos csúcsát négy századdal. Ez volt a vb nyolcadik magyar érme.
Cseh László az M4 Sporton azt mondta, örült volna Le Clos idejének, úgy érzi, van még hova gyorsulnia. Rosszul rajtolt, ötven után azt érezte, gyorsabb lesz. Ha ki tudja javítani a kisebb hibákat, lesz ez még sokkal jobb is – mondta az ezüstérmes úszó.
Kis túlzással állíthatjuk, hogy mindenki a 200 méteres hátúszás női döntőjét várta szombaton, miután a középdöntőben Hosszú Katinka megdöntötte Egerszegi Krisztina majd’ negyedszázados országos csúcsát, ezzel a legjobb idővel jutott tovább. Hosszú azt mondta, „csitítania kell magában az izgalmakat” minden vb-döntő előtt, edző-férje, Shane Tusup az MNO-nak pedig kijelentette a délutáni döntő előtt: „Hiszem, hogy még lesz okunk örömre. ( ) Én további két arannyal lennék elégedett, de nyilván Katka is ugyanezt mondaná!” Missy Franklin ugyancsak portálunknak ezt állította: „Nagyon izgatott vagyok, mert fantasztikus verseny lesz. ( ) Mindannyian látjuk, hogy Katinka milyen hihetetlen időket úszik itt a világbajnokságon. Én mindig nagyon motivált vagyok, a 200 hát döntője előtt is az leszek. Hatalmas csata lesz szombaton, ebben biztos vagyok”.
A fentiek alapján hatalmas csatára készülhettek azok, akik megnézték a 200 hát női döntőjét, és igazuk is lett. Hosszú jól kezdett, de csak harmadik helyen fordult Emily Seebohm és Franklin mögött. Száznál az első két helyezett helyet cserélt, majd Franklin elhúzott, 150-nél kilenc tizeddel vezetett Hosszú előtt. A hajrá az ausztrál Seebohmnak sikerült a legjobban, ő nyerte meg a világbajnokságot. Az amerikai Missy Franklin lett a második, Hosszú pedig bronzérmet szerzett és nem javította meg saját országos csúcsát. Ideje: 2:06,84.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!