„Muhammad Ali óta egész életemben senkit sem láttam, aki annyira felkeltette volna a közvélemény figyelmét, mint ő – mondta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) új elnöke, a brit Sebastian Coe a Die Welt című német lapnak adott interjúban. – Nincs senki más semelyik sportágban, aki olyan mély benyomást tenne a fiatalokra, mint Usain Bolt.”A kétszeres olimpiai bajnok középtávfutó zseninek és szupersztárnak nevezte a jamaikai sprintert, aki szerinte „sokkal jobban megközelíthető, mint Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo”.A hatszoros olimpiai aranyérmes Bolt a vasárnap befejeződött pekingi világbajnokságon győzött 100 és 200 méteren valamint a 4×100-as váltóval is.Ezzel ötödik világversenyén triplázott, és már tizenegy világbajnoki címnél tart.
Magyar Péter brüsszeli mentelmi joga mögé menekül, hogy ne kelljen lopásért felelnie