A 28 éves szerb játékos 2011 után másodszor diadalmaskodott New Yorkban, ezzel idei harmadik, összességében pályafutása tizedik Grand Slam-győzelmét aratta.Eső miatt közel háromórás késéssel kezdődött a döntő, és az első szettben többszöri brék után Dokovic jutott előnyhöz 42 perc alatt. A folytatásban a több mint egyórás játszma végén Federer egyenlíteni tudott. A szerb sztár a harmadik szettben 4:4 után brékelt, és ismét vezetett. A negyedik felvonásban Federer hiába küzdött keményen, Dokovic végül kevesebbet hibázott. A finálé 3 óra 23 percig tartott.„Remek szezonon vagyok túl, 2011 után talán ez volt a legjobb idényem. Ezt az évet jobban élveztem, mert már férj és apa is vagyok, így minden édesebb” – fogalmazott Dokovic, aki sikeréért 3,3 millió dollárt kapott.Federer sem bánkódott a vesztes döntő után: „Csodálatos két héten vagyok túl. Elégedett vagyok a játékommal. Olyan nagy bajnok ellen, mint Novak, igazi kihívás játszani. Úgy vélem, nagy meccs volt” – mondta a 34 esztendős svájci játékos, aki 17 Grand Slam-sikerrel büszkélkedhet.Férfi egyes, döntő:Novak Dokovic – Roger Federer (svájci, 2.) 6-4, 5-7, 6-4, 6-4Női páros, döntő:Martina Hingis, Sania Mirza (svájci, indiai, 1.) – Casey Dellacqua, Jaroszlava Svedova (ausztrál, kazah, 4.) 6:3, 6:3
Meghalt Jelenits István