A magyar szövetségi kapitány, Talant Dujsebajev által irányított Kielce az előző szezon csoportkörében oda-vissza legyőzte a szegedieket, így roppant nehéznek ígérkezett a mostani nyitány.Kemény védekezéssel kezdett mindkét csapat, csak amíg Szmal többször védett – egyszer például arccal –, addig a házigazdáknál Sierra nem találkozott a labdával. A 6. percben 3-1-re vezetett a lengyel bajnok, de a 10.-re sikerült egyenlíteni (4-4). Bombac góljaival tartotta a lépést a Pick, és a 14. percben először vezetett (7-6). Időt kértek a vendégek, ám csak lassan tértek magukhoz, emberelőnyükben még büntetőt is rontottak.Kiegészülve ismét a szegediek pillanatai következtek, és a 23. percben már 13-9-re elhúztak Ilyés bombáival. A nagy rohanásban fáradni kezdtek a hazaiak, ezt kihasználta a Kielce, és amikor megint létszámfölénybe került, felzárkózott 13-12-re. Időkérés után újra magára talált a Szeged, és remek hajrával háromgólos előnnyel vonult el pihenőre.A fordulást követően emberhátrányban megtáltosodott a Tisza-parti együttes, és 23-17-re megugrott. Kapust cserélt a Kielce, de sokáig maradt a különbség. Negyedórával a vége előtt két gyors góllal 27-24 lett az állás, és amikor még közelebb férkőzött a rivális, időt kért a Szeged (50. perc: 28-26). A kulcsjátékosok kis pihenőt kaptak a hajrá előtt, és a cserék révén az 53. percre 30-26 lett.Zubai kiállítása alatt hétméterest hibázott a Kielce, ám Vranjest is kiküldték, és ő már vissza sem jöhetett.Fokozatosan zárkóztak fel a lengyelek, ám az utolsó két percben taktikusan játszott a Szeged. A végén maradt egy utolsó dobásuk a vendégeknek, de azt a hazaiak sáncolták, így roppant fontos két ponttal kezdték a BL-sorozatot.A magyar csapat jövő vasárnap a macedón Vardar Szkopje otthonában lép pályára.
Orbán Viktor: Gratulálok, Márton Viviana! - fotó