Sándor Renáta, Dobi Edina, Horváth Dóra. Már ezen a hétvégén Magyarország új kedvenceivé válhatnának, ha élőben lehetne nézni itthon az Európa-liga döntőjét, de a hírük így is terjed. Az elmúlt évtizedekben a magyar embert női röplabdából csak a nők érdekelték, de a szenvedély, a játék szeretete visszatért a csarnokba a nézőkkel együtt. Érden kétezren szurkoltak a törökök ellen, ez már nézőszám, különösen egy akkora csarnokban, ahová többen be sem férnek.
Ennyien emelkedtek együtt Sándor Renátával; a pálya bármely részén ugrott is a magasba, olyan színvonalon ütötte a labdát, ami Európában is klasszisteljesítmény. Tizenhét pontjával ő szerezte a legtöbbet a magyarok váratlan, 3:0-s sikerénél.
„Nagyon jó érzés volt, hogy bíznak bennem a többiek. Amint kezdtem megnyugodni a második szettben, egyre több pontot tudtam összehozni. Az első szett után éreztük, hogy partiban vagyunk a törökökkel, és meg tudjuk nyerni ezt a meccset. Nagyon vissza akartunk vágni a korábbi 3:0-s vereségekért. Meccsről meccsre jobbak lettünk az Európa-ligában, de a visszavágó szorosabb lesz” – mondta Sándor Renáta, aki még csak huszonnégy éves, és aki nemzetközi szinten nagyobb nevet szerzett már magának, mint itthon. A Stuttgart játékosaként német kupát és Bundesliga-ezüstérmet nyert tavasszal, az előző szezon legértékesebb röplabdázójának választották. Klubjának honlapja „A legjobbak legjobbjaként” adott hírt a játékos díjáról, és a továbbfejlődését szolgálja, hogy a Bajnokok Ligájában, a legrangosabb klubsorozatban játszhat, ahová magyar klub egyelőre nem kap besorolást.
A csütörtöki magyar–török meccs legjobbjának viszont Dobi Edinát szavazták meg a helyszínen, ő pedig elragadó mosollyal jelentette ki a meccs után, hogy: „Természetesen győzni fogunk a visszavágón is. Mentálisan erősek vagyunk, ha rosszul kezdünk egy szettet, akkor is fordítani tudunk. Ez a négy hónapos edzőtábor eredménye, amit csak két hétre szakítottunk meg. Egy hónapja nem volt reális a két 3:0-s vereség Törökországban, mi a szeptember végi Eb-re szeretnénk csúcsformába kerülni.”














