Hamburg már márciusban jelezte, szeretne otthont adni az ötkarikás játékoknak, a város és a német olimpiai bizottság vezetői szerdán küldték el az erről szóló hivatalos levelet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.
„Meghívjuk a nemzetközi sport családját, hogy ismerjék meg színes és egyre változatosabb országunkat” – mondta Alfons Hörmann, a Német Olimpiai Sportágak Szövetségének (DOSB) elnöke.
A pályázat még jóváhagyásra vár: a városban november 29-én népszavazást tartanak. Egy tavaszi telefonos közvélemény-kutatás szerint Hamburgban a lakosok 64 százaléka támogatja a kandidálást.
A pályázó városoknak jövő hét keddig kell jelezniük szándékukat a NOB-nál, Hamburg mellett eddig Budapest, Los Angeles, Toronto, Róma és Párizs jelezte, hogy pályázni fog. Mivel a NOB eltörölte a jelöltek köztes szűrését, azaz a szűkített listát, az összes jelentkező végig versenyben marad, és ott lesz a 2017. szeptemberi, limai helyszínkijelölésen.