Kettős cél vezeti női válogatottunkat és kapitányát, Németh Andrást a következő hónapokban: kijutni a jövő évi Európa-bajnokságra, egyúttal a riói olimpiára is a vb-n keresztül. Az Eb-hez az első lépést ma este Dabason teheti meg a csapat a selejtezőcsoportban, Szlovákia ellen, Görbicz Anita nélkül.
Németh András úgy véli, hogy mindenki lekezeli a szlovákokat, pedig nem olyan gyengék. A tavaszi vb-selejtezőn hat góllal kaptak ki a spanyoloktól, mert volt tíz rossz percük, míg a visszavágón döntetlent játszottak velük, éppúgy mint mi márciusban Érden. Szépen fejlődő csapat lesz az ellenfelünk Dabason, ettől függetlenül a biztos győzelem a cél. A magyar csapat felkészülésének egy része speciálisan a szlovák meccsre volt kihegyezve, másik része viszont a vb-felkészülésre.
Görbicz Anita szülés utáni visszatérése is foglalkoztat mindenkit.
„Velünk volt három napig, korábban is úgy beszéltük meg, hogy ennyit vállal egyelőre. Én ennek is örültem, az Eb-selejtezőt még kihagyja”
– jelentette ki Görbiczről a szövetségi kapitány. Németh András szerint nagyon biztató, amit végzett, s olyan egyéniség, aki pozitív hatással van a társaságra, ez a decemberi világbajnokságon is jelentkezhet. Az volt a feladata, hogy átvegyen a pályán néhány játékot, amelyeket kilencven százalékban már ismert. „Építgetjük tovább a csapatot, és elég jól állunk, elégedett vagyok az eddig végzett munkával” – mondta Németh.
A válogatottból két győri irányító is hiányzik majd, hiszen a Görbicz-utódként aposztrofált Tóth Gabriella szeptemberben keresztszalag-szakadást szenvedett, még a dániai olimpiai kvalifikációs vb-n sem játszhat.
Németh Andrásnak súlyos gondja még az idő is:
„A válogatottnak sosincs elég ideje, de ilyen kevés még sosem volt: csupán kilenc napunk lesz együtt a vb előtt
– mondta a szakvezető. – Jelen pillanatban ellenfelünk sincs még arra az időszakra, a spanyoloktól volt egy meghívásunk, de csak tizenkét órányi repülőúttal tudtuk volna megoldani, azt pedig nem tehetjük meg, hogy a kilenc napból kétszer tizenkét órát elutazunk, és ezért még pihenőket is tartunk.”
Ami a ma kezdődő Eb-selejtezőket illeti, a kapitány nemcsak a meccsen célozza meg a győzelmet, hanem a csoportban is, ami nagyobb feladat: „Esélyesek vagyunk a csoportgyőzelemre, de nem vagyunk egyértelmű favoritok, hiszen a lengyelek hozzánk közel hasonló szintet képviselnek. Fontos viszont az első hely megszerzése, hogy jövőre az Európa-bajnokságra az első kalapból sorsoljanak minket.”
Program. Női Eb-selejtező, 5. csoport. Csütörtök: Magyarország–Szlovákia, Dabas 18.00 (M4). Vasárnap: Finnország–Magyarország 13.00 (Sport1). Március 9–10.: Lengyelország–Magyarország. Március 12–13.: Magyarország–Lengyelország. Június 1–2.: Szlovákia–Magyarország. Június 4–5.: Magyarország–Finnország. (A csoport első két helyezettje, illetve a legjobb csoportharmadik jut ki a jövő decemberi, svédországi Eb-re.)