Thierry Omeyer is befejezheti a pályafutását a válogatottban két év múlva, a 2017-es franciaországi világbajnokság után. A világ talán leghíresebb kézilabdakapusa harminckilenc éves, és közel két évtizede védi a nemzeti együttes hálóját. Még 1999-ben mutatkozott be, Daniel Constantini szövetségi kapitánysága idején, így szinte az összes nagy nemzeti sikernek a részese volt.
A francia kézilabdázás a kilencvenes évek elején kezdett felzárkózni a világszínvonalhoz, és ezt olyan gyorsan tette, hogy 1995-ben már világbajnoki címet ünnepelt Izlandon a férfiválogatott. Ennek még Omeyer nem lehetett aktív részese gyerekként, de a 2001-es második vb-aranynak már igen. Ezt ráadásul otthon szerezték. Hosszú küzdelmet kellett vívnia társaival az újabb átütő sikerért, végül 2006-ban Európa-bajnokok lettek, és azóta alig lehet letaszítani őket a trónról, 2008-ban és 2012-ben olimpiai bajnoki címet szereztek, és természetesen ők a vb címvédői most is.