Jön Nagy Laci, jön a pénz Veszprémbe

Egy lépés tavaly még kimaradt, idén a Bajnokok Ligája-győzelem a cél.

MTI
2015. 11. 09. 12:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cég hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a pénzügyi hozzájárulás mellett telekommunikációs szolgáltatásokkal és eszközökkel is segíti a huszonháromszoros bajnok, huszonnégyszeres Magyar Kupa-, kétszeres KEK-győztes, kétszeres BL-döntős együttes felkészülését a hazai és a nemzetközi mérkőzésekre.

Chris Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója kiemelte: az ország egyik legsikeresebb, nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportcsapatával hosszabbítanak szerződést. Hozzátette, hogy a Veszprém nemcsak az elitmezőnyben, hanem az utánpótlás-nevelés területén is példamutató eredményeket tud felmutatni.

A Telekom immár tizennyolc esztendeje, 1997 óta áll a veszprémi kézilabdázás mellett, és ennél hosszabb sportos támogatás csak egy létezik a cégnél: az 1994-ben a Magyar Olimpiai Bizottsággal kötött megállapodás.

Kálomista Gábor, az MVM Veszprém társelnöke hangsúlyozta: úgy érzik, az együttműködési megállapodás nem csupán az eddigi eredmények elismerését jelenti, hanem biztatásul szolgálhat a klub, a játékosok és a szurkolók számára is. Jelezte, hogy a nyugodt háttérhez a támogatók, szponzorok és a klub összefogása szükséges.

„Az előző idényben minden sorozatot megnyertünk, leszámítva a Bajnokok Ligáját, ahol a döntőig jutottunk. Tehát egyetlen lépés hiányzik, hogy tökéletes legyen a szezonunk” – fogalmazott Kálomista.

A világklasszis átlövő, Nagy László elmondta: sérülése és az azt követő műtét már a múlté, orvosilag rendbe jött, kész a játékra, és majd az edző eldönti, hogy kedden, a macedón Vardar Szkopje elleni hazai SEHA-liga-mérkőzésen pályára lép-e. A válogatott játékosnak szeptember 26-án, a német Flensburg-Handewitt elleni hazai BL-találkozón tört el egy csont a bal kézfejében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.