Márquezen múlhat a vb-cím

A magyar motorversenyzők egyértelműen Rossi sikerét várják vasárnap.

B. Molnár László
2015. 11. 07. 7:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gyorsaságimotoros-világbajnokságokon részt vevő magyarok – valamennyien Rossinak szurkolnak a hétvégén – szerint a sportág legendájának így is megvan minden esélye a tizedik elsőségre.

„Egyértelműen Rossinak szurkolok, hiszen ő a sportág leghitelesebb alakja. Noha hátrányból indul, nem tartom lehetetlennek, hogy feljöjjön akár a dobogós helyekre, ugyanakkor azt kizártnak tartom, hogy a többiek segítsenek neki. A döntő az lesz, hogy a két hondás, Dani Pedrosa és Marc Márquez milyen teljesítményt nyújt, főleg utóbbi esetében kérdéses, hogy segíteni akarja-e Lorenzót”

– jelentette ki Talmácsi Gábor.

Ifjabb Tóth Imre szerint is nehéz dolga lesz Rossinak, úgy látja, tán egyedül Andrea Iannone segít majd a „Doctornak”. A jelenleg a Superbike-vb-n versenyző motoros kifejtette, a legnagyobb vesztese az idei világbajnokságnak Lorenzo lesz: ha veszít, akkor rajta nevet majd mindenki, ha nyer, akkor az előzmények ismeretében senki sem fogja világbajnoknak tekinteni.

„Biztos vagyok benne, hogy ha nem is engedik el Rossit, a mezőny nagy része nem fog vele keménykedni, míg a két ducatis olasz, Iannone és Dovizioso egyértelműen segíti majd a feljebb jutásban. Lorenzo kevésbé bírja egyébként a nyomást, ez lehet Rossi egyik nagy esélye”

– állította Sebestyén Péter.

Győrfi Alen egyetért abban, hogy a vb-cím elsősorban a két hondás, Pedrosa és Márquez hozzáállásán múlik majd – biztos benne, hogy utóbbi nem fog még egyszer olyanba keveredni, mint Sepangban –, míg szerinte a többiek előzékenyebbek lesznek az utolsó helyről rajtoló Rossival.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.