A spanyol szakember szerdán kezdte meg a közös munkát a japán nemzeti csapattal Magyarországon. A cél, hogy eredményesen szerepeljenek Bahreinben az Ázsia-bajnokságon (január 15–28.), ahonnan az első öt csapat kvalifikál a 2017-es franciaországi világbajnokságra. A keretben a nyíregyházi Mekaru Acusi révén magyarországi légiós is szerepel – olvasható a portálon.
A spanyol szakember 2012-ben lett a Veszprém vezetőedzője, csapatával megnyerte az összes hazai trófeát (három magyar bajnoki cím és Magyar Kupa, valamint két Szuperkupa), a Bajnokok Ligájában 2014-ben a negyedik, majd idén a második helyen végzett. A bakonyi gárda a 2014–2015-ös szezonban első alkalommal vett részt a SEHA-ligában, amelyet meg is nyert. Szeptember közepén a lengyelországi Plockban elért BL-döntetlen után menesztették a csapattól.
Azóta Carlos Ortega családja miatt Budapesten lakik.
Szerda este látott napvilágot a hír, hogy Carlos Ortega a japán válogatott mellett február elsejétől átveszi a dán a KIF Kolding Köbenhavn irányítását.
Az északi klub messze az elvárások alatt teljesített az idei szezonban. A Bajnokok Ligájában csoportjának utolsó helyén szerénykedik, és a hazai élvonalban is mindössze az ötödik helyen áll. Miután a gárda az elmúlt három bajnokijából kettőt elvesztett, a vezetőség az edzőcsere mellett döntött. Henrik Kronborg helyére a spanyol szakember ül le, akivel három és fél éves szerződést kötött az egyesület – írja a Hétméretes.com.
A veszprémi csapathoz kapcsolódó hír, hogy Iváncsik Gergő egy évvel, 2017. június 30-ig meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.
„A klub történelme során Gergő lépett legtöbbször pályára veszprémi színekben, jelenleg 640 találkozónál tart, így a következő másfél évben jó esélye van arra, hogy átlépje a 700 mérkőzéses álomhatárt. A 640 összecsapás során 2063 gólt szerzett, ezzel a 4. legeredményesebb játékosa a Klubnak 1981 óta. A 2063 találatból 1405 magyar bajnokin született (4. legeredményesebb bajnoki gólszerzőnk), 173 Magyar Kupa és Szuperkupa meccsen (7. legeredményesebb), 434 nemzetközi kupameccsen (3. legeredményesebb), 51 pedig a SEHA Ligában (10. legeredményesebb gólszerző)” – olvasható a csapat honlapján.