Gary Anderson azután emelhette magasba a Sid Waddell-trófeát, miután 7-5-re legyőzte a már említett kétszeres világbajnok, brit Lewist. Ezzel a sikerrel ráadásul visszavágott a britnek a 2011-es vb-döntőben elszenvedett, hasonló arányú vereségéért.
A mérkőzésen ugyan mindketten sokat hibáztak, de ugyanakkor mindketten pazar dobásokat is produkáltak. Anderson például a sorsdöntő utolsó szettben a harmadik leget egy 170-es kiszállóval fejezte be, ami demoralizálta brit ellenfelét. A Repülő Skót a vb-cím mellé kapott 300 ezer fontot, valamint a kilencnyilas kiszállója miatt még 15 ezret – azaz anyagilag igencsak megérte a címvédés.
– Érdekes, hogy úgy sikerült megvédenem a címem, hogy szerintem nem játszottam tökéletes meccset. Ha őszinte akarok lenni, a 85 százalékos teljesítményem ellenére is úgy érzem, megérdemeltem a trófeát. Büszke vagyok arra, hogy most újabb egy évig én őrizhetem a trófeát, és az a célom, hogy jövőre sikerüljön a mesterhármast megcsinálnom. Hogy ezt sikerül-e elérnem, azt nem tudom, dobálok tovább, aztán majd meglátjuk, mi lesz – jelentette ki Gary Anderson.
A finálé vesztese annak ellenére úgy érzi, hogy nem hozta az elvárható teljesítményt, hogy a döntőben 19 alkalommal dobott 180-at, és az átlaga is száz felett volt.
– Gary 170-es kiszállója döntött el mindent, addig biztos voltam abban, hogy döntő szettre tudom kényszeríteni, amiben bármi megtörténhet. Ahogy közeledtünk a világbajnoksághoz, úgy edzettem egyre többet, és úgy éreztem, a formám akár a vb-cím megszerzéséhez is elég. Hát, majdnem elég lett Be kell vallanom, csalódott vagyok, ugyanakkor azt is tudom, hogy jó vébém volt – fogalmazott Lewis, aki megint harmadik a világranglistán.