Oroszországtól utoljára a 2002-es világkupadöntőben kaptunk ki fontos meccsen, épp itt, Belgrádban. Vereséggel most még a legelvakultabb tippmixkirályok sem kalkuláltak, a nyilatkozatok pedig leginkább arról szóltak, hogy minél több találattal nyerjünk, hiszen a gólkülönbség dönt majd a csoportelsőségért zajló versenyfutásban Görögország ellen.
Ehhez képest Kholod és Magomajev akkora gólokkal nyitott, mint amekkorákat a sydney-i olimpiai döntőben Vári Attila vagy éppen Benedek Tibor helyezett el az orosz kapuban. Alig győztük dörzsölgetni a szemünket, ugyanis ellenfelünk nem állt le a második negyedben sem, 2-5-nél pedig néhányan már biztosan elkezdtek készülni lélekben a szerbek elleni negyeddöntőre. Rosszul tették.
A szünetig visszakapaszkodtunk egy gólra (4-5), a harmadik negyedben pedig úgy játszottunk, ahogy azt a magyar válogatottól elvárja szurkoló, elnök, szövetségi kapitány. Benedek vagy széket rugdosott, vagy nyugtatott a félidőben – utóbb kiderült, hogy nem emelte fel a szavát –, de egy újjászületett csapatot küldött a vízbe a fordulást követően. Egyre-másra kényszerítettük bele az oroszokat olyan lövőfolyosókba, melynek végén Nagy Viktor terpeszkedett, és szedte le sorra a lövéseket.
Védekezésünk feljavulásával egyidejűleg elöl is megindult a szekér. Két perc alatt fordítottunk, Erdélyi utolsó másodperces találatával pedig kétgólos előnnyel (7-5) fordulhattunk az utolsó negyedre. A fő szekérhúzó Vámoshoz és Bátorihoz Varga Dénes is csatlakozott. Dumi középről, szélről, és egy rá jellemző cselsorozat végén centerből is mattolta Antonovot. Ekkorra teljesen elkészült az erejével a szbornaja, Nagy Viktor számára csaknem edzéssé silányult a meccs. Mondjuk a 70 százalék körüli védési hatékonyság szimpla tréningen is kalapemelést ér.
A vége sima 12-6 lett, és aki nem látta a meccset, legfeljebb legyint az eredményre. Pedig ezt az orosz csapatot nem tanácsos lefitymálni, reményeink szerint a görögökre is ráhozzák a szívbajt péntek este.
Ebben bízik az öt gólt szerző Bátori Bence is, aki az M4 riporterének adott rövid interjút a medence szélén.














