Úgy tűnik, a Magyar Ökölvívó Szövetség (MÖSZ) vezetői mindent megtesznek azért, hogy a 2016-os riói olimpia ökölvívótornáját ne rendezzék meg magyar bunyós nélkül. A válogatott a szövetségi kapitány, Kovács László vezetésével pénteken Kubába megy edzőtáborozni, ugyanakkor a szakvezetésben is jelentős erősítésre került sor.
A szövetség új szakfelügyelőjének nevezték ki ugyanis az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok Gedó Györgyöt, aki az első és az utolsó magyar bajnoki aranyérme közti időben (1968–1980) csak a papírsúlyban szerepelt, és nyert nyolc magyar bajnoki címet is. A frissen kinevezett egykori világklasszis a szövetség által kiadott sajtóközleményben elmondta, igencsak nehéz feladatra kérte fel őt a MÖSZ, de természetesen nem hátrál ki a teendők elől.
– Csakis közösen állhatunk a kihívás elé, és csak minden edzőt bevonva lehetünk sikeresek. Lassan hatvan éve élek a sportágban, ennek ellenére, mint az legutóbb a Vasasban is bebizonyosodott, képes vagyok megtalálni a kontaktot a fiatalokkal is, edzőkkel és versenyzőkkel. Szerencsére nem vesztek ki a tehetségek a magyar bokszból, de kínkeserves munka felfedezni, majd megtartani őket a sportágnak. Ez az edzők felelőssége és kötelessége. Ebben nagyon sok segítséget szeretnék adni, és szerencsére úgy érzem, hogy igénylik is a véleményemet és munkámat. Van mit tennünk, mert az utóbbi évtizedben sajnos leeresztettünk. Az ország összes szakosztályát végiglátogatom, találkozom a vezetőikkel, hogy megismerhessem a törekvéseiket, az ambícióikat. Ugyanakkor kapkodnunk nem lehet, mert nagyon kevés az időnk az olimpiai kvalifikációs tornákig. Márpedig a sportág jövőbeni megítélése szempontjából alapvető fontosságú, hogy ne törjön meg a több mint kilenc évtizede élő hagyomány, miszerint nincs olimpia magyar öklöző nélkül. Egyszerűen szégyen, ha kvóta nélkül maradunk – jelentette ki a 66 éves Gedó.
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó