Martina Hingis lábai előtt ezúttal Melbourne hever. A korábbi világelső 2013-ban úgy döntött, ismét visszatér a pályára, ám az egyes helyett a párost helyezte előtérbe. Sokáig kereste a megfelelő partnert a maga számára – a 2014-es US Openen például már finalista volt az olasz Flavia Pennetta oldalán –, míg aztán rátalált India legjobbjaira.
2015 márciusában állt össze Sania Mirzával, és a kezdeti zökkenők után immár félelmetes párost alkotnak. Tavaly megnyerték Wimbledont és a US Opent, majd a világbajnokságot, míg idén a papírformának megfelelően szintén legyőzhetetlennek bizonyultak Melbourne-ben.
Ezúttal a cseh Andrea Hlavacková, Lucie Hradecka kettős próbálta meg Hingiséket megállítani, ám erejükből csak arra futotta, hogy megszorítsák a világ jelenlegi legjobb párosát (7:6, 6:3). Ezzel a Hingis, Mirza páros sorozatban 36. mérkőzését nyerte meg, s egymást követő nyolcadik tornáján nem talált legyőzőre.
– Fantasztikus érzés, hogy ez a csodálatos mese folytatódik, amit Saniával együtt írunk. A wimbledoni sikerünk óta mindössze két meccset veszítettünk el, ami szinte hihetetlen. Megpróbáljuk mindig a legjobbunkat nyújtani, és úgy érzem, ezúttal az első szett rövidítésében közel is jártunk ehhez. Természetesen még mindig tudunk javulni, de abban biztos vagyok, hogy Sania üti a világ egyik, ha nem a legjobb tenyeresét – jelentette ki Hingis, aki ezzel a sikerével a 21. GS-trófeáját – ebből öt egyéni, 12 női páros és 4 vegyes páros – szerezte meg.
Vegyes párosban ezúttal nem sikerült nyernie a szintén indiai Leander Paes oldalán, ám ez a kettős is félelmetes a maga nemében.
Tavaly megnyerték az Australian Opent, majd Wimbledonban sem találtak legyőzőre – itt Babos Tímeát és az osztrák Alexander Peyát verték –, majd a koronát a US Openen rakták fel a teljesítményükre, ahol a hazai közönségtől támogatott Sam Querrey, Bettania Mattek-Sands duónál bizonyultak jobbnak a döntőben.
Ezek után csoda, ha Indiában is istennőként tisztelik a 34 esztendős Hingist?