A magyar versenyző szombaton 1500, vasárnap pedig 1000 méteren volt második, s bár 500-on csak 13. lett, 42 pontot gyűjtött, s bejutott a 3000 méteres szuperdöntőbe, ahol a három táv összesített eredménye alapján a legjobb nyolc korcsolyázó vehetett részt.
Az összetett Eb-arany sorsa már eldőlt, a hazai közönség előtt szereplő, 89 pontos Szemjon Jelisztratovnak csak célba kellett érnie, Liu Shaolin számára pedig az volt a tét, hogy megőrizze a második helyet. A 20 éves korcsolyázónak ez sikerült, taktikus versenyzéssel negyedik lett a szuperdöntőben, így 50 ponttal végzett a második helyen.
Az arany Jelisztratové, a bronz pedig a francia Jeanne Vincent-é lett. A magyaroknak eddig összetettben a Knoch Viktor által a 2009-es Eb-n szerzett bronz volt a legjobb eredményük egyéniben.
Knoch most a 9., Liu Shaolin öccse, Shaoang pedig a 10. helyen végzett az összetettben, míg a nőknél Jászapáti Petra a 13., Bácskai Sára Luca pedig a 17. lett.
A magyar szövetség (MOKSZ) tájékoztatása szerint az eredmények nyomán az is eldőlt, hogy jövőre a magyarok ismét három férfi és két női korcsolyázót indíthatnak az egyéni versenyben.
Eredmények, összetett, Európa-bajnok:
férfiak:
1. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 91 pont
2. LIU SHAOLIN SÁNDOR 50
3. Jeanne Vincent (Franciaország) 44
...9. KNOCH VIKTOR 7
..10. LIU SHAOANG 5
A magyar férfi váltó eközben szintén ezüstérmet nyert a zárónapon. A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba összetételű csapat a döntőben hatalmasat küzdött a végül győztes hollandokkal, illetve a futam közben nagyot hibázó, így hazai közönség előtt csak negyedikként záró oroszokkal. A harmadik helyen a brit váltó ért célba.
A Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca alkotta női váltó szintén döntős volt, de a fináléban elfáradt, így negyedik lett a hollandok, az oroszok és az olaszok mögött.