Azt már régóta tudta minden bokszrajongó, hogy minden idők egyik legjobbja, Manny Pacquiao visszatér a ringbe. Mára már az is nyilvános, hogy Tim Bradley-vel fog április 9-én ringbe lépni. Ők ketten már kétszer összecsaptak egymással, és mindketten egy-egy győzelmet mondhatnak a magukénak, ráadásul úgy, hogy sok ember véleménye szerint a pontozók mindkétszer fordítva látták a szorítóban történteket, mint a szurkolók többsége.
A filippínó klasszis eredetileg ezt a meccset szánta pályafutása lezárásának, ám most bedobta a köztudatba, hogy lát reményt a már veretlenül visszavonult, és őt legyőző Floyd Mayweather elleni visszavágóra.
– Egy igazán nagy durranással akarom befejezni a karrieremet. Igen, a korszak első számú ökölvívója ellen, akivel tavaly májusban már megadhattuk volna a rajongóknak ezt a nagy meccset, de akkor sajnos a sérülésem ebben megakadályozott. Szerintem egy visszavágón megadhatnánk azt a nézőknek, amit az első meccsen vártak tőlünk. Miért ne csinálnánk meg, miért ne rendeznénk le tisztességesen ezt az üzletet, amibe tavaly belekezdtünk? Rajtam nem fog múlni – jelentette ki a BBC riporterének Pacquiao.
Ám nem ő dönt ebben a kérdésben, hanem a már veretlenül visszavonult amerikai. Mindenesetre Mayweather sarka egyelőre hallgat, de őt is ismerve azért van az a pénz...