Úgy tűnik, jól döntött Babos Tímea, amikor idén az egyesre helyezte a fő hangsúlyt. A tavaly párosban a világ legjobbjai közé jutó 22 éves soproni teniszező – akkori partnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal még a szingapúri világbajnokságra is eljutottak – 2016-ban eddig remekül szerepel, hiszen a kínai Sencsenben elődöntős volt, megszerezte első főtáblás győzelmét a melbourne-i Grand Slam-tornán, az Australian Openen, míg legutóbb a szentpétervári premier versenyen került be a legjobb nyolc közé, ahol többszöri előnyös helyzetből bukott el a későbbi tornagyőztes olasz Roberta Vinci ellen.
A jó eredményeknek meg is lett az eredménye, és Babos immár a 44. helyet foglalja el a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, ami eddigi pályafutásának legjobb helyezése egyéniben. Ráadásul a magyar játékos a 2016-os pontversenyben a 12. helyre lépett előre, míg párosban továbbra is 12. a hagyományos rangsorban.
– Természetesen rettenetesen örülök annak, hogy ismét tudtam javítani a ranglistámon. Boldog vagyok, hogy ezzel újabb karriercsúcsot értem el. Nyilván ez még több motivációt és lendületet ad. Remélem, hogy ez még csak egy út kezdete – nyilatkozta hivatalos honlapján Babos.
Mostani helyezése az olimpiai részvétel szempontjából is biztató. Teniszezőnknek június 6-án kell az első 56-ban lennie ahhoz, hogy riói kvótához jusson. Ezen a héten Dubaiban szerepel a magyar éljátékos: párosban indul a német Julia Görges oldalán, akivel szerdán lépnek pályára a Roberta Vinci–Barbora Strycova (olasz–cseh) duó ellen.