A Központi Nyomozó Főügyészség képviselője a legsúlyosabb, tízéves letöltendő börtönbüntetést A. Zoltán nyolcadrendű vádlottra kérte, akit háromrendbeli bűncselekmény elkövetésével vádolnak. Az elsőrendű K. Zoltán, a másodrendű L. Mátyás és a harmadrendű K. Zsolt vádlott esetében – öt-, illetve hatrendbeli bűncselekmény miatt – a középmértéket meghaladó letöltendő börtönbüntetést indítványozott Angeli László, ami 1–5 év között lehet. A negyedrendű H. Gábor vádlottra a középmértéket el nem érő börtönbüntetést kért az ügyész.
A többi vádlott esetében felfüggesztett börtön- vagy pénzbüntetés szerepelt a vádindítványban. A vádirat mellékbüntetésként számos esetben tartalmaz eltiltást a közügyek gyakorlásától, továbbá a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől, valamint vagyonelkobzást. A hasonló cselekmények elszaporodását, illetve az üzletszerűséget és a halmazati, a társas és a folytatólagos elkövetést súlyosító körülményként említette az ügyész, azt viszont enyhítőként értékelte, hogy sok idő eltelt már az ominózus cselekmények elkövetése óta. Megjegyezte, hogy egy kivételével büntetlen előéletűek a vádlottak.
A Fővárosi Törvényszéken reggel kilenctől este fél nyolcig tartott tárgyaláson Angeli László perbeszédében lényegében fenntartotta a 2013 májusában ismertetett vádiratban foglaltakat a K. Zoltán és huszonkét társa ellen „gazdálkodó szervezet dolgozójának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette” miatt zajló, úgynevezett bundaügyben.
A 2009-ben indult nyomozás eredményeként – ebben az ügyben – tizenkét vádpontot állítottak össze, mindegyiket egy-egy bundagyanús mérkőzéshez kapcsolódóan. A feltételezés szerint a vádlottak ezeknek a találkozóknak az eredményét manipulálták jogellenesen, vagy segédkeztek ebben.
A vádlottak többsége korábbi játékos, de a vádirat leszögezi, hogy az ügyben kulcsszerepet játszott egy menedzser, K. Zsolt is. Az ügyész szerint ő „aktív vesztegetőként” egyrészt fogadóirodáknál, másrészt az elsőrendű vádlott K. Zoltánnál fogadott a meccsekre, ezért állt érdekében megszervezni az eredmények manipulálását.