Jól kezdett a magyar csapat, biztosan tartotta a labdát a világranglista-vezetővel szemben is. A félidő közepén aztán a spanyolok egy szerencsés öngóllal megszerezték a vezetést, Németh Péter lábáról pattant a lécre, onnan pedig a hálóba a labda. Innentől kezdve az ibériaiak átvették az irányítást, de a magyar csapat bírta a nyomást. A vb-ezüstérmes öt perccel a félidő vége előtt növelte előnyét, majd közvetlenül a szünet előtt Miguelin Tóth Gyula kapus hibáját kihasználva 3-0-ra módosította az eredményt.
Nem sokkal a fordulást követően megszületett az Eb első magyar gólja: a végig kitűnően futballozó Dróth Zoltán talált be szabadrúgásból. A magyar szurkolók innentől még harsányabban buzdították a válogatottat, a spanyolok a bekapott góltól azonban nem törtek meg, és visszaállították a különbséget. A hajrában a spanyolok ugyan már 5-1-re vezettek, a magyarok vészkapussal támadtak, Dróth második találatával pedig szépítettek.
Az Eb-n négy háromcsapatos csoportban szerepelnek a válogatottak, az első és második helyezettek jutnak a negyeddöntőbe.
Tomas Rivera Amoros szövetségi kapitány együttese csütörtökön az ukránokkal találkozik.
Eredmény, 1. forduló
B csoport:
Spanyolország–Magyarország 5-2 (3-0)
Belgrád, Kombank Arena, v.: Tomic (horvát), Sorescu (román).
Gólszerzők: Németh (8., öngól), Bebe (15.), Miguelin (20., 29.), Andresito (36.), illetve Dróth (24., 38.).
Magyarország:
Tóth – Klacsák, Horváth, Németh, Ráb; cserék: Öreglaki, Dávid, Trencsényi, Gál, Szeghy, Dróth, Hosszú
Spanyolország:
Paco Sedano – Mario Rivillos, Pola, Lin, Raúl Campos; cserék: Ortiz, José Ruiz, Bebe, Andresito, Rafa Usín, Alex, Miguelin
Korábban:
A csoport:
Szerbia–Szlovénia 5-1 (1-1)