Hosszú Katinka miatt felrúgnak egy szabályt?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az úszó „csak az olimpiai bizottság vezetőinek hajlandó felvenni a telefont, bár közülük sem mindenkinek”.

MNO
2016. 02. 11. 10:42

A szövetségi kapitány hozzátette: „Még ha Katinka a MOB-nak igent is mondott volna az ob-részvételre, akkor sem tartanám elfogadhatónak, hogy valaki ily módon üzenje meg a válogatott teljesítményéért felelős szakvezetőnek, hogy rendelkezésre áll. Mondom ezt úgy is, mint a Magyar Edzők Társaságának alelnöke.”

Kiss László azt is abszurdnak tartja, hogy Hosszú Katinka nem vett részt a január végi budapesti FINA-gálán, ahol a világ legjobbjának választották. „Igaz, hogy a tizennégy díjazott közül csak heten érkeztek Budapestre, ő azonban Budapestről távozott annak érdekében, hogy Luxemburgban, a pénzdíjas versenyen indulhasson. A magyar bajnokság nem pénzdíjas, a váltók tagjai csak az olimpiai részvétel kivívása érdekében szállnak vízbe. Katinka és edzője eddig mindig azt hangsúlyozta, számukra a verseny jelenti az edzést. A magyar bajnokság is verseny.”

A szakvezető kitért rá, hogy április 13-a és 16-a között rendezték volna eredetileg az országos bajnokságot Győrben. „Ám annak érdekében, hogy a váltók a lehető legfrissebben állhassanak rajthoz, egy nappal meghosszabbítottuk az eseményt, és április 12-én váltónappal kezdünk, amelyen fontos szerep hárult volna Hosszú Katinkára. A magyar úszócsapat eddig húsztagú, a váltók kvalifikációja további versenyzők és edzők részvételét tenné lehetővé Rióban.”

A Magyar Olimpiai Bizottság vezetése értetlenül áll Kiss László csütörtöki állásfoglalása előtt, amelyben az úszók szövetségi kapitánya többek között arról írt, hogy Hosszú Katinka esetében a MOB átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött. A MOB a reagálásában emlékeztetett arra, hogy a legendás mesteredző a múlt héten maga fordult Borkai Zsolt MOB-elnökhöz levélben, és kérte őt: próbálja meg elérni, hogy „ez a fölösleges – minek is nevezzem? – civakodás mielőbb lezáruljon és a magyar úszó válogatott a megszokott keretek között érhesse el azokat az eredményeket, amelyekre mindeddig a Magyar Olimpiai Bizottság is büszke volt„. Levelét úgy folytatta, hogy amíg ez az „áldatlan állapot” fennáll, Hosszú Katinkától és edzőjétől a versenyző edzőtábori igényeiről, a versenyzési terveiről, illetve arról szeretne tájékozódni, hogy számíthat-e rá a váltókban az áprilisi országos bajnokságon.

A MOB honlapján olvasható válaszból kiderül, Borkai Zsolt felkérte Szabó Bence MOB-főtitkárt, hogy a sportigazgatóság illetékes munkatársával közösen kérjen válaszokat Hosszú Katinkától a Kiss László által feltett kérdésekre. Szerdán megtörtént az egyeztetés, amelynek eredményéről Szabó Bence írásban tájékoztatta Kiss Lászlót.

A levélben a főtitkár egyértelművé tette, hogy először és utoljára vállalt a MOB ilyen feladatot. „Szeretném nyomatékosítani, hogy tőlem és a Magyar Olimpiai Bizottság Irodájától a jövőben ne kérjen »közvetítő« szerepet a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) és Hosszú Katinka sem” – írta Szabó Bence, hozzátéve, hogy Borkai Zsolt soha nem tett olyan nyilatkozatot, hogy ő, vagy a MOB folyamatosan közvetítene Hosszú Katinka és az úszóválogatott szövetségi kapitánya között.

A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) reagált a MOB közleményére, reagált, hangsúlyozva, továbbra is számít a szervezet segítségére: „A MÚSZ a korábbiakhoz hasonlóan változatlanul számít a MOB rendkívül értékes, pótolhatatlan együttműködésére.” A MÚSZ közleményében kezdeményezte, hogy Borkai Zsolt, a MOB elnöke, és Szabó Bence főtitkár mielőbb fogadja a sportág vezetését, szövetségi kapitányát, mert a szervezet megítélése szerint a „sport szelleméhez méltó mielőbbi egyeztetés a biztosítéka a további, közös örömöt garantáló sikereknek.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.