Mint írják, gyakorlatilag egy ideje megszűnt a sportorvosi rendelés, illetve a versenyzéshez szükséges egészségügyi engedélyek kiadása Tatabányán, Tatán és Komáromban. Ez csak Tatán mintegy háromezer-ötszáz igazolt sportolót érinthet, adott esetben egy-egy ilyen „dokumentum” beszerzéséért Esztergomba vagy Oroszlányba kell utazni.
Az Öreg-tó városában valamelyest azért kedvezőbb a helyzet, mint a megyeszékhelyen vagy a Duna-parti városban, hiszen a Tatai Olimpiai Központban be lehet szerezni az igazolást, amennyiben a rendelési idő figyelembevételével valaki részt vesz a kötelező vizsgálaton – teszik hozzá.
Tehát azok a versenyzők, illetve klubok, szakosztályok, akik nem kapnak időben észbe, csak hosszú várólistát követően számíthatnak arra, hogy versenyzőik sportorvosi igazolására pecsét kerülhessen. A felnőtt ob 1-es vagy NB 1-es tatabányai vízilabdások és kézilabdások még boldogulnak nagy nehezen, de az utánpótláskorúaknak egyes esetekben Győrbe kell menniük vizsgálatra.
Bár idén már nem szerepel az orvosi hiányszakmák listáján az aneszteziológia, a helyzet – információink szerint – tavaly óta egyáltalán nem javult: továbbra is legalább harmincszázalékos a hiány. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatójában 2015-ben még tizenkilenc hiányszakmát listáztak – köztük az aneszteziológiát is –, ám 2016-ban már csak tizenegyet. Lapunknak Csurgai Annamária altatóorvos úgy nyilatkozott, hogy a 36 órás „munkanapok” sem ritkák.
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban egyszerre hat altatóorvos állt fel tavaly év végén, de a szakma képviselői nagy számban aláírták az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport nyilvános levelét is.