Megtudtuk, hogyan fog dolgozni az Elek–Martín tandem

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ambros Martín úgy fogalmazott, hogy Elek Gáborral alkotott párosuk nem tud egy-két hét alatt csodát tenni.

MTI
2016. 02. 09. 4:05

A Ferencvárossal kétszeres KEK-győztes edző kifejtette, leginkább a mentális felkészülésre helyezik a hangsúlyt, abban kell lerakniuk azokat az alapokat, amit majd mások folytatnak.

Ambros Martín elárulta: nagyon jó érzés számára, hogy a magyar válogatott egyik edzőjének mondhatja magát. Saját bevallása szerint nem tudott nemet mondani a felkérésre, amely meglepte, de örült neki, hogy rá is gondoltak.

A Győrrel kétszeres BL-győztes szakember úgy vélte, nem a két szövetségi kapitány személye a fontos, hanem az, hogy a játékosokat a lehető legjobban felkészítsék.

„Bízunk bennük, és az a célunk, hogy a bizalom légköre lengje át a magyar kézilabdázást. Nem vagyunk varázslók, nem tudunk egy-két hét alatt csodát tenni, így azt gondolom, hogy a bizalom kiépítése élvez prioritást, és fontos, hogy némileg megváltoztassuk a játékosok mentalitását” – mondta Ambros Martín.

A válogatott márciusi Eb-selejtezős programja:
3. forduló, március 9., Koszalin:
Lengyelország–Magyarország

4. forduló, március 13., Érd:
Magyarország–Lengyelország

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont (70–44), 2. Lengyelország 4 (52–33), 3. Szlovákia 0 (40–55), 4. Finnország 0 (37–67)

Az 5. és 6. fordulót júniusban rendezik, a magyar válogatott akkor Szlovákiában szerepel, majd Finnországot fogadja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.