A két csapat október 4-i, Tisza-parti találkozóját a katalán együttes 30–28-ra nyerte, és most is a mérkőzés esélyesének számított. A Szeged 2–2-ig tartotta a lépést, onnantól a Barcelona jó darabig két-három góllal vezetett. Bombac hetesével ugyan a 18. percben egy gólra zárkózott fel a magyar együttes (11–10), de azután megint nőtt a különbség, előbb két találatra, majd – amikor a hazaiak sorozatban háromszor találtak a szegediek kapujába – ötre (16–11). Az első 30 perc során nem volt hatékony a Szeged védekezése, ezt jelzi, hogy némi felzárkózást követően a Barcelona a szünetig megint öt gólra ellépett (19–14).
A pihenőt követően is lendületben maradtak a hazaiak, továbbra is nagy százalékban született gól a kísérleteikből, így 24–16-os állásnál a szegediek edzője, Juan Carlos Pastor időt kért. Ennek meg is lett az eredménye, a Szeged sorozatban öt gólt lőtt. A folytatásban a magyar csapat hatékonyabban védekezett és képes volt tartani a lépést BL-címvédő, csoportelső ellenfelével. A vége ötgólos hazai siker lett, a második játékrészt a Szeged döntetlenre hozta ki.
A Tisza-parti gárda jelenleg gólkülönbséggel szorul a Löwen mögé, de az egymás ellenei összevetésben jobban áll, mint német ellenfele.
Férfi-BL, 12. forduló:
B csoport:
Barcelona (spanyol) – MOL-Pick Szeged 30–25 (19–14)
Kolding (dán) – Montpellier (francia) 27–26 (14–12)
Kielce (lengyel) – Rhein-Neckar Löwen (német) 28–27
Vardar Szkopje (macedón) – Kristianstad (svéd) 38–36
Az állás:
1. Barcelona 19
2. Kielce 17
3. Löwen 15 (325-307)
4. Szeged 15 (349-332)
5. Szkopje 14
6. Montpellier 7
7. Kristianstad 5
8. Kolding 4