A két gárda október 11-ei dániai összecsapása a Tisza-partiak 27-22-es győzelmével zárult. Azért volt fontos a magyar csapat számára az újabb két pont begyűjtése, hogy megőrizze az esélyt a csoportokon belüli minél jobb helyezésre, ezáltal pedig a későbbi kieséses szakaszt érintő könnyebb sorsolás elérésére.
A hazaiak játéka döcögősen indult, a Kolding elhúzott 6-4-re, a 12. percben azonban már 7-6-os szegedi vezetést mutatott az eredményjelző. Kilenc-kilenc után következett be a várt fordulat: a hazai együttes 15-10-re elhúzott, elsősorban a sorozatban eredményes Ancsin révén. A dánok igyekeztek versenyben maradni, de a szünetig nem tudták csökkenteni hátrányukat (18-13).
A második harminc perc elején folytatódott a szegediek sziporkázó játéka, és a 38. percben már 23-13 volt az eredmény. A Szeged diktálta a tempót, és a játékrész közepén már 13 találatnyira hízott a különbség (29-16). A Kolding a végén örülhetett, hogy 34-23-ra, tehát „csak” 11 góllal kapott ki a remeklő Szeged vendégeként.
férfi BL, 11. forduló, B csoport:
MOL-Pick Szeged - Kolding (dán) 34-23 (18-13)
a szegedi góllövők: Robledo 6, Ancsin 5, Ilyés 3, Prodanovics 3, Mindegía 3, Parrondo 3/1, Csuruvija 3/1, Vranjes 2, Bombac 2/1, Zubai 1, Blazevic 1, Källman 1, Thiagus Petrus 1