A címvédő Warriors egyik legjobbja, Draymond Green nélkül volt kénytelen felállni az ötödik mérkőzésre, miután a kiváló csatárt egy meccsre eltiltotta a liga. A remekül védekező Green távolléte alapvetően határozta meg a meccset, a Golden State-nek ugyanis ezen az estén nem volt ellenszere a LeBron James, Kyrie Irving kettős lendületes játékára.
Az „életben maradásért” küzdő Cavalierst a két sztár vette a hátára, James és Irving is 41 pontig jutott, azaz csapatuk 112 pontjából 82-t szereztek közösen. James emellett még 16 lepattanót is szedett, és hét gólpasszt adott.
A hazaiaknál ezúttal Klay Thompson volt a legjobb 37 ponttal, míg Stephen Curry 25-ig jutott, de Green elöl is hiányzott. Védekezésben pedig Steve Kerr vezetőedző nem tudta megoldani Green helyettesítését, James és Irving az egész meccsen könnyedén törhetett be a palánk alá, mert Andrew Bogut, Festus Ezeli, Anderson Varejao és James Michael McAdoo sem tudta őket feltartóztatni. A tréner dolgát ráadásul tovább nehezítette, hogy a harmadik negyed elején Bogut megsérült, így később már rá sem számíthatott.
A két csapat az első félidőben fej fej mellett haladt, és döntetlennel ment el pihenni a nagyszünetre, a harmadik és a negyedik negyedben azonban már a Cleveland akarata érvényesült.
Eredmény
Döntő, 5. mérkőzés:
Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 97-112 (32-29, 29-32, 23-32, 13-19)
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-2 a Golden State javára. A hatodik mérkőzés magyar idő szerint péntek hajnalban Clevelandben lesz.