Klein Dávidék elindultak a K2-expedícióra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászók kedden indultak el Budapestről.

MTI
2016. 06. 14. 16:10

Felidézte, hogy tavaly is volt, hogy nagy viharban ereszkedtek le és ki voltak téve akár a Kína, akár a Pakisztán felől érkező hidegnek, szeleknek. „Ennek ellenére izgatott vagyok, és nagyon örülök neki, hogy megint ott leszek. Maximálisan bízunk a sikerben” – tette hozzá.

Klein Dávid május elején tért vissza a Johnnie Walker Annapurna Expedícióról, amelynek keretében megmászta a 8091 méteres csúcsot. „Már az Annapurna-expedíció előtt gondolkodtam rajta, hogy milyen lenne élettani, motiváció, élmény és tapasztalati szempontból megpróbálni két expedíciót egymás után megcsinálni. Hegymászó-technikai szempontból ez egy kísérleti dolog, mert veszítettem azzal, hogy az Annapurnán terheltem a szervezetemet, de nyertem is az akklimatizáció szempontjából, hiszen ilyenkor felszaporodik a vörösvérsejtszám, jobb állapotban vannak a kapilláris erek és valószínűleg gyorsabban reagál majd a szervezetem” – fejtette ki a hegymászó.

Kiemelte, hogy az utóbbi években leginkább egyedül mászott, ezért most nagyon várja a Suhajda Szilárddal közös túrát, hiszen korábban több alkalommal másztak együtt a Magas-Tátrában és az Alpokban is.

Klein Dávid úgy vélte: ennek az expedíciónak a sporttörténeti jelentősége sem elhanyagolható, hiszen a K2-t magyar hegymászónak még nem sikerült meghódítania. Hangsúlyozta, hogy mindketten oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül másznak, ezért mentálisan nagyon fontos, hogy jól legyenek és támogassák egymást.

A K2 a Föld második legmagasabb hegycsúcsa, Pakisztán és Kína határán, a Karakorum-hegységben. Először 1954-ben két olasz hegymászónak sikerült megmásznia. A himalájai csúcsokkal ellentétben ez a hegy leginkább a nyári időszakban mászható, hiszen a Himalája vonulata a monszunnal érkező csapadékot felfogja, így annak hatása a Karakorumban már nem igazán érzékelhető. 2005-ben Kollár Lajos vezetésével Erőss Zsolt és csapata kísérelte meg elérni a K2 csúcsát, azonban az időjárási viszonyok miatt 8350 méterről kénytelenek voltak visszafordulni. Suhajda Szilárd és Varga Csaba tavaly 7400 méterig jutottak.

Varga Csaba hétfőn indult útnak szintén Iszlámábádba, ő ebben a szezonban egyedül vág neki a Pakisztán és Kasmír határán fekvő Nanga Parbat 8125 méteres csúcsának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.