Benedek Tibor kimondta: nem aranyért megyünk Rióba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szerbia más dimenzióban pólózik, mint a többiek, így nekünk marad az óriási éremcsata az olimpián.

2016. 07. 25. 15:26

Hogy meddig juthatunk reálisan? Szerbia mintha valóban ellépett volna a mezőnytől, de mögötte nagy a tülekedés a spanyolokkal, az olaszokkal, valamint két másik délszláv, a horvát és a montenegrói válogatottal, és ma már az ausztrálok is nagyon kemények, megtapasztalhattuk ezt a 2013-as világbajnokságon, ahol 9-9-es döntetlen született a felek csoportmeccsén.

– A szerbek kiemelkednek a sok egyformán jó csapat közül. Nagyon fontos lesz, hogy ki hogyan érkezik majd meg a legfontosabb mérkőzésekre. Számít, hogy mit csinálsz a felkészülések során az első héttől az utolsóig, majd a csoportmérkőzések alatt. Rengeteg dologból áll össze a teljes kép, hogy a csoportkörben ki fog a legjobban játszani.

Külön rákérdeztünk, hogy az éremelvárást magának támasztotta vagy a szövetség tűzte ki célul, de magára vállalta, hogy nem ígérte be az aranyérmet.

– Azt mondom, amit gondolok, aztán a szövetség szól, ha nem jó neki – szögezi le határozottan Benedek Tibor.

A csapat a következő napokban még a margitszigeti hátsó medencében gyakorol – sor kerül két edzőmérkőzésre is az U20-as válogatott ellen –, szombaton utazik Brazíliába, de először még nem a mérkőzések helyszínére, hanem a Riótól egy bő Magyarországnyira nyugatra fekvő Bauruba, ahol pár napot tölt majd, negyedikén pedig közösen edz a házigazda brazil válogatottal.

A Benedek szerint 80 százalékos erőállapotú csapatban mindenki egészséges, a gyógyulófélben lévő egy-egy kézsérülés pedig már nem akadály a startig.

A magyar férficsapat a házigazda brazilok mellett a világ- és Európa-bajnok szerbekkel, a görögökkel, a japánokkal és az ausztrálokkal játszik majd a csoportban.

Kapusok: Decker Attila (RacioNet-Honvéd), Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép)
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert (ZF-Eger), Kis Gábor, Varga Dénes, Vámos Márton (Szolnoki Dózsa-Közgép), Manhercz Krisztián (ContiTech-Szeged-Diapolo), Szivós Márton (RacioNet-Honvéd), Varga Dániel (Ferencváros), Zalánki Gergő (A-Híd-OSC-Újbuda)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.