Olimpia: Fürjes szerint Budapest a megfelelő város a megfelelő időben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Valódi alternatíva vagyunk” – közölte a pályázat vezetője.

MTI
2016. 11. 15. 16:05

„A magyar emberek melegségétől és nyitottságától sugárzik ez a város, a fesztiválérzéstől, a sport iránti szenvedélyünktől. Amikor új lendületről beszélünk, Budapestről és annak olimpiai szenvedélyéről van szó” – jelentette ki a főpolgármester-helyettes.

Mizsér Attila, a Budapest 2024 sportigazgatója arról beszélt, hogy a mostani a megfelelő idő egy újfajta olimpiai tervhez, amely a város fejlődéséhez illeszkedik. „Budapest a valódi megoldás, mert egy közepes méretű világváros, ideális mérettel ahhoz, hogy a játékok eggyé váljanak a várossal. A budapesti olimpia emberléptékű és barátságos lesz, kivételesen rövid utazási időkkel, lehetővé téve egy elképesztő fesztiválélményt” – mondta.

A sportigazgató kitért arra, hogy a budapesti egy biztonságos és megközelíthető környezetben rendezett olimpia lehet, amely valóban új és egyedülálló élményt nyújthat, s amelynek során az egész város egyetlen, jól összekötött olimpiai parkká válik.

„Segíteni fogunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és önöknek abban, hogy kialakítsanak egy új, emberléptékű olimpiai tervet, amely új lehetőségeket kínál az olimpiai mozgalomnak és a jövőbeli rendező városoknak, s megvalósítható, kivitelezhető megoldásokat tartalmaz, melyek minden modern, közepes méretű világváros friss lendületére és képességeire épülnek” – jelentette ki Mizsér Attila.

A prezentáció végén Fürjes Balázs foglalta össze az elhangzottakat, majd kiemelte, hogy a NOB által elfogadott Agenda 2020 reformprogram lehetővé teszi az olimpiarendezést a közepes méretű városok új nemzedékének, ezek a városok pedig olyan lehetőségeket teremtenek az olimpiai mozgalomnak, amelyek előremozdítják a NOB reformprogramját.

„Valódi alternatíva vagyunk. Valódi, mert erős, profi és biztonságos tervet nyújtottunk be, és alternatíva, mivel valami teljesen mást, teljesen újat kínálunk” – jelentette ki a budapesti pályázat vezetője.

Az ANOC dohai közgyűlésén először Los Angeles, majd Budapest után Párizs mutatkozhatott be. A prezentáció azért kulcsfontosságú, mert ezután a pályázó városoknak csupán három alkalommal lesz lehetőségük részletes előadásban bemutatni az elképzeléseiket: a NOB értékelőbizottságának jövő májusi látogatásakor, a júliusi, lausanne-i technikai prezentáción, valamint szeptemberben, a limai helyszínkijelölő kongresszuson.

A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének közgyűlésén való részvétel különleges lehetőség arra, hogy a pályázók megismertessék elképzeléseiket a NOB-tagokkal, akik nem látogathatják meg a pályázó városokat.

Az ANOC most 206, a NOB által elismert szervezetet foglal magába, köztük a MOB-ot is. A szövetség elnöke 2012 óta a a kuvaiti Ahmed al-Fahad al-Ahmed asz-Szabah sejk, főtitkára pedig a svéd Gunilla Lindberg, mindketten a NOB tagjai is egyben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.