Úszószövetség: A feltüzelt versenyzők tévúton járnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A MÚSZ úgy véli, hogy a sportolók Hosszú Katinka felszólítására cselekedtek.

MNO
2016. 11. 21. 16:22

Ezt követően pedig Hosszú férjét-edzőjét kritikával illeti a szövetség: „Tény, hogy a Magyar Úszó Szövetség, beleértve az elnököt, a mindenkori szövetségi kapitányokat immár egy éve nem ért szót Hosszú Katinka edzőjével, az amerikai Shane Tusuppal, de ennek nem csak nyelvi nehézségei vannak.” A szövetség méltatja Hosszú sikereit és eredményeit, de „az a magatartás, amelyet az edző-férj tanúsít itthon és külföldön, elfogadhatatlan. Hosszú Katinka és edzője mellett szól a siker és az azzal járó közös örömök, viszont ellenük, hogy azzal nem szabadna visszaélni” – tették hozzá.

Végül kiemeli a szövetség, hogy jobb lenne, ha a 2017-es budapesti vizes világbajnokság végéig mindenki félretenné a sérelmeit. Úgy gondolják, nem most van itt az ideje a csatározásnak. Azt kérik, hogy legalább a világbajnokság végéig mindenki összpontosítson a maga elsőrendű feladatára.

Hargitay Andrást javasolja elnöknek és helyette Sós Csaba jelenlegi szakmai alelnököt szövetségi kapitánynak Czene Attila az úszók és a szövetség közötti vitában. A korábbi sportállamtitkár hétfőn az MTI-nek nyilatkozva reagált Hargitay András szavaira, aki múlt pénteken visszautasította Czene kijelentését, miszerint diktatúra van a szövetségben. „Hargitay András akkor mondana igazat, ha ő lenne az elnök, akkor az úszók többsége elhinné, hogy a szövetségben valóban nincs diktatúra. Ez a megoldás duplán eredményre vezetne, mert nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy nem ő a legmegfelelőbb személy a szövetségi kapitányi poszt betöltésére, helyette az úszótársadalom szívesebben látná Sós Csabát, aki erre a tisztségre a legalkalmasabb” – mondta a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke. 

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.