A Magyar Torna Szövetség hétfői közleménye szerint a 31 éves klasszisnak – edzőjével, Kovács Istvánnal – a 6,7-es kiindulójú gyakorlat mellett sikerült a 7,0 pontosat is tökéletesen begyakorolni, így ha szükséges, utóbbit is be tudja mutatni.
A négy évvel ezelőtt Londonban olimpiai aranyérmes Berki szeptember végén szerepelt először hazai környezetben az országos szerbajnokságon, majd októberben a szombathelyi Challenge-világkupán, mindkettőn győzni tudott.
„Nagyon-nagyon fontos ez a verseny, hiszen elindul a világkupa-sorozat, ráadásul a cottbusi olyan helyszín, amely a következő négyéves ciklus második felében beleszámít az olimpiai kvótaszerző viadalokba” – mondta Berki Krisztián.
A magyar férfiválogatott tagjai közül további öt tornász szerepel Cottbusban, az előzetes tervek szerint Babos Ádám talajon, nyújtón és ugrásban, Kardos Botond talajon, ugrásban és korláton, Vecsernyés Dávid nyújtón, Selemeczi Bánk gyűrűn és korláton, Kállai Zoltán lólengésben. Cottbusban csütörtökön és pénteken a selejtezőket, szombaton és vasárnap a döntőket rendezik.