„Teljesítettem a küldetésem, pályafutásom csúcsán hagyom abba a versenyzést, mostantól új feladatokon dolgozhatok” – mondta a német pilóta a Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi lapszámában.
A versenyző – egyelőre nem tisztázott szerepkörben – a Formula 1-ben szeretne maradni. Hozzátette: reméli, korábbi csapattársával, Lewis Hamiltonnal – akivel gyerekkoruk óta egymás ellen versenyeztek – a jövőben jobb lesz a viszonya, mint az utóbbi években.
Rosberg váratlanul jelentette be visszavonulását, öt nappal azután, hogy csapattársával, Hamiltonnal szemben megnyerte pályafutása első világbajnoki címét a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon.
A német pilóta helyére a szakértők és a sajtó szerint két jelölt van: a Williams finn versenyzője, Valtteri Bottas, valamint a Mercedes német tesztpilótája, a 2016-ban Manorral versenyző Pascal Wehrlein.