Az első számú magyar cél teljesült

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Relatíve könnyebb ellenfelet, azaz Egyiptomot csak egy erőn felüli bravúr árán kaphattunk volna – mondta Marosi László.

MTI
2017. 01. 21. 17:52

„Relatíve könnyebb ellenfelet, azaz Egyiptomot csak egy erőn felüli bravúr árán kaphattunk volna a németek vagy a horvátok legyőzésével, egyébként tudtuk, hogy nagyon kemény feladat vár ránk a legjobb 16 között” – mondta Marosi, aki szerint az eddigi eredmények, valamint a két csapat egymás elleni találkozóját nézve szinte elhanyagolható a skandináv együttesek közötti különbség.

„A dán-svéd rangadón látszott, hogy mindkét csapat magas színvonalon és hőfokon kézilabdázik, az egyetlen különbséget a dánok kapusa, Niklas Landin jelentette, aki 25 kapott gólja mellett 23 védést mutatott be, így a 27-25-ös végeredményt voltaképpen neki köszönhették a dánok. Úgy vélem, hogy az olimpiai bajnoki címvédő számára talán kisebb izgalmat, motivációt is jelent a mieink ellen játszani” – jegyezte meg Marosi László.

Ami a várható végkimenetelt illeti, a szakember szerint egy mérkőzésen mindenki ellen van esélye a magyar csapatnak. „Ha sikerülne a továbbjutás, akkor a negyeddöntőben ráadásul a norvég–macedón találkozó győztesével találkoznánk, nem pedig a franciákkal” – mondta értékelésében Marosi László. A nyolcaddöntő vasárnapi programjában Albertville-ben 16 órától játsszák a Dánia–Magyarország összecsapást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.