Olimpiai ezüstérmes úszó volt, később úszószövetségi főtitkár is, és Hosszú Katinka Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök elleni küzdelmében is igen gyorsan megnyilvánult – kicsit erőltetetten középen állva, de inkább az Iron Lady oldalán. Mégis némileg meglepetést okozott, hogy vasárnap személyesen tette tiszteletét a rendkívüli elnökválasztáson Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Ráadásul az elsők között érkezett, és csaknem utolsóként távozott.
– Ha az egyik legsikeresebb sportágunkban valamilyen probléma felmerül, szeretem azt közelről érzékelni. Személyesen láthattam, hogy eljött csaknem 150 küldött, ami azt jelenti, hogy nagy igény volt a változásra. Tehát az indíttatásom csakis személyes volt – fogalmazott lapunk kérdésére Szabó, akinek az sem volt meglepő, hogy az egyetlen napirendi pont ellenére rétestészta hosszúságúra nyúlik az esemény.
A politikus szemében Hornyák Viktor és Tóth István gyakorló úszóvezetők mellett kimagaslott Bienerth Gusztáv fellépése, és nem is rejti véka alá: – Nagyon örülök a megválasztásának.
A Magyar Nemzet azt is tudakolta Szabó Tündétől, gyámság alá veszi-e a turisztikai kormánybiztosi székből az úszószövetség élére ejtőernyőző Bienerthet?
– Biztosan segíteni fogom a munkáját, ezt el is mondtam még a közgyűlés előtt – fogalmazott, hozzátéve, ő a mindenkori úszóvezért segíti. E kijelentésével nem is lenne gond, ha még Gyárfás lemondása előtt, az úszók tiltakozására reagálva nem sietett volna leszögezni, hogy „természetesen gyorsítani szeretnénk a rendteremtést”, amit akkor nehéz volt úgy értelmezni, hogy nem Katinkáék mellett áll. De amit most hozzátett a fentiekhez, abból úgyis minden kiderül: – Katinka Amerikából érkezik, nagyon fontos, hogy ne csak egyféle módon szemléljük a dolgokat. Háromszoros olimpiai bajnok, adni kell a szavára, kéréseire, meglátásaira. Egy jó vezetőnek teljesítenie kell a sportoló kéréseit.
Nagyvonalúan nyilatkozott viszont annak kapcsán, hogy Bienerth azért mégiscsak zöldfülű, kívülről érkezik az úszásba.
– Nem feltétlenül baj, és nem is jelenti azt, hogy nem fog érteni a munkájához; támaszkodni fog a sportág szereplőire. Ha ért a munkájához, akkor is.
Az erőforrástárca államtitkárától azt is tudni szerettük volna, alapos-e a híresztelés, miszerint a kormány egy sportminisztérium újbóli felállítását készíti elő az új sporttörvény miatt megsokasodó feladatok ellátására.
– Ez kormánydöntés kérdése. Én úgy látom el a feladataimat, hogy mindent a szakmának rendelek alá. Ha ezt minisztérium vezetőjeként kell tennem, akkor úgy fogom. A megfelelő pillanatban eldől, mi lesz. A feladatok ugyanazok, akár államtitkárság, akár minisztérium irányítja a sport területét. Mivel nem én döntök erről, nem mondom ki, mit szeretnék – fogalmazott Szabó Tünde.