Bíróság elé kell állnia Neymarnak

Hiába fellebbeztek, nem ússza meg tárgyalás nélkül a 2013-as átigazolása körüli botrányt.

MNO
2017. 02. 20. 17:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elutasították a fellebbezését, így adócsalás miatt bíróság elé kell állni a Barcelona brazil csatárának, Neymarnak – jelentette a Goal.com hírportál. Az MTI beszámolója szerint a 25 éves csatáron kívül jelenlegi klubjára, valamint előző egyesületére, a Santosra is bírósági eljárás vár. Az ő beadványukon kívül a spanyol legfelső bíróság szintén elutasította hétfőn Neymar édesanyja, Nadine Goncalves, illetve az N&N nevű családi cégük fellebbezését.

Mint emlékeztettek, az ügyet a brazil DIS befektetési csoport indította el. A Neymar játékjogát részben birtokló cég azt állítja, hogy kevesebb pénzt kapott, mint amennyi jogosan járt volna, amikor a játékos 2013-ban a Santostól az FC Barcelonához igazolt. A vételár állítólag százmillió euró volt, a hivatalosan bejelentett 57 millióval szemben, amelyből negyvenmillió került a focistához és édesapjához, így a DIS mindössze 6,8 milliót kapott, s kevesebb adót fizettek be a tranzakcióból.

Az ügyészség kétéves börtönbüntetést és csaknem 10 millió dollár pénzbüntetést kért Neymarra és az édesapjára. A futballistának egyébként valószínűleg akkor sem kellene börtönbe vonulnia, ha bűnösnek találnák, mert büntetlen előéletű. A vádhatóság emellett most a Barcelonára 9 millió, a Santosra pedig 7 millió dolláros bírság kiszabását javasolta, míg a botrány miatt távozó Sandro Rosell Barcelona-elnökre öt év börtön kiszabását kérte.

Az ügyet júniusban egyszer már lezárta a bíróság, akkor a támadó klubja 5,5 millió euró bírságot fizetett a spanyol adóhatóságnak. Szeptemberben azonban fordulat történt, a spanyol ügyészség sikeresen fellebbezett az ítélet ellen, így újra megnyithatták az aktákat.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.