Már áprilistól elnök lehet Erdei Zsolt az ökölvívóknál

Napirendre kerülhet az évi rendes közgyűlésen a tisztújítás.

MTI
2017. 02. 16. 11:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két szakember az M4 Sport csütörtöki Sportreggeli című adásában be is mutatta a támogató aláírásokat tartalmazó mappát, amely szerintük elég ahhoz, hogy a tisztújítás is bekerüljön a kongresszus programpontjai közé.

Korábban az olimpiai bronzérmes, profi világbajnok Erdei úgy nyilatkozott, a szervezet jelenlegi vezetője, Csötönyi Sándor azt ígérte, átadja neki a stafétát, de eddig a felek arról beszéltek, rendkívüli közgyűlésen kerülhet sor a tisztújításra. A Madárfészek Akadémia vezetője akkor azt is mondta: ha a boksztársadalom kilencven százaléka támogatná, akkor vállalná az elnökséget.

„A programot közösen szeretném kidolgozni a szakma képviselőivel, összefogást remélek. Ha megválasztanak, akkor is tovább akarok dolgozni a Madárfészekben, tevékeny szereplője szeretnék lenni a sportágnak” – fogalmazott a csütörtöki műsorban Erdei Zsolt.

Ifj. Balzsay Károly szövetségi kapitány mindehhez hozzátette: a nemzetközi sportdiplomáciában is fejlődésre törekednek.

Csötönyi Sándor 1996 óta vezeti a szövetséget, jelenlegi mandátuma 2020-ig szól. Hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott, csak Erdei Zsolt javára hajlandó lemondani az elnöki posztról, mert benne megbízik, és becsületes, tisztességes embernek tartja. A hírek szerint a MÖSZ e heti elnökségi ülésén bejelentette: az április elsejei évi rendes közgyűlésen lemond a posztjáról, és Erdeit javasolja utódjának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.