Kiderült, ki kap milliárdokat a kispesti akadémiára

A felcsúti pályákat építő cég végzi a beruházást.

MNO
2017. 03. 03. 12:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A ZTE-tulajdonos cége, a Pharos '95 építheti meg közel 4 milliárd forintból a dél-pesti utánpótlás centrumot Kispesten – derül ki a közbeszerzési eljárás eredményhirdetéséből, a hírt az Index szúrta ki.

A háromezer négyzetméteres épületre és az a melletti edzőpályákra 3,9 milliárdot adnak. Ezt a projektet eredetileg 2,5 milliárdból akarták kihozni, aztán 2016-ban emeltek a kereten. A közbeszerzést aztán a Nemzeti Sportközpontok újra kiírta 2016 decemberében, ennek született most eredménye – idézi fel a portál.

A Pharos '95 építette a felcsúti akadémia pályáit, a cég tulajdonosa, Végh Gábor adományozta az intézménynek Puskás Ferenc egész alakos szobrát, de azt a balmazújvárosi pályafűtő rendszer is hozzájuk köthető, amit aztán a csapatnál be sem kapcsoltak, így az átfagyott talaj miatt február közepén el kellett halasztaniuk az NB II.-es bajnokijukat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.